Félmilliárd Balatonfüred közlekedésére

MTI   ·   2013.05.16. 13:36

Félmilliárd forintot fordít Balatonfüred a közösségi közlekedés feltételeinek javítására: átalakítják és fejlesztik a Volán és a vasút fogadóhelyiségeit, szolgáltatásait.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, 395 millió forint támogatással valósul meg Balatonfüred, a Balaton Volán Zrt., a MÁV Zrt. és a MÁV-Start Zrt. konzorciumi együttműködésében; a beruházás teljes összege 547 millió forint.

A projekt célja a közösségi közlekedéshez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése, intermodális, azaz a közúti közlekedés közötti átszállást elősegítő közlekedési csomópont létesítése, a közösségi személyszállítás színvonalának javítása Balatonfüreden – áll a közleményben.

A tervek szerint a mostani autóbusz-indulóállások a vasútállomástól nyugatra kapnak helyet a busztároló álláshelyekkel együtt, a Volán-jegypénztár átkerül a MÁV-jegypénztár mellé, így egy közös és felújított helyiségben válthatják meg jegyeiket a vonattal és busszal utazók.

Az önkormányzat felhívja a figyelmet arra, hogy a helyi járatok a megszokott helyre érkeznek és a megszokott helyről indulnak, és a taxisoknak sem kell új helyet keresniük, a meglévők mellett pedig 50 férőhelyes P+R parkolót alakítanak ki a vasútállomás északi oldalán, a síneken túl, ahol gyalogos összeköttetés is kiépül az aluljáróhoz.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.