Háromnegyed évszázad a Spitektől a tiltrotorig

Gazsó Krisztián   ·   2015.07.15. 08:45
cim

Felvonulás V-ben

A Magna Carta 800 éves, a waterlooi csata 200 éve zajlott, 75 éve pedig megkezdte működését egy légi bázis Délkelet-Angliában, Somerset megyében.

A bázis neve: Royal Navy Air Station Yeovilton (RNAS Yeovilton) és több hajó után, hagyománytiszteletből ez a bázis viszi tovább a HMS Heron nevet is.

A hidegháború talán legszebb gépe, a Vulcan idén repülhet utoljára

A területre 1938-ban a Westland Aircraft vetett szemet, hogy új gyárát itt építse fel, de az egyház nem volt ezt hajlandó eladni. A háború közeledtével aztán a területet kisajátította az állam és megkezdődött az építkezés.

Amikor a közeli Chichesterben található RNAS Ford repülőteret a Luftwaffe lebombázta, az ott települő No.1 Observer’s School települt át Yeoviltonba, majd őt követte a No.1 Naval Fighter School, illetve a repülőtér nyugati részén a Westland gyár is felépített egy hangárt, ahol kezdetben Lysandereket és a Whirlwinds nehéz vadászgépeket, majd Spitfire-eket javítottak.

A jet-korszak első generációja: a Vixen fordulóban

1940. július 5. és augusztus 14. között bombatalálatok érték a futópályákat és az épületeket. A háború folyamán számos század állt fel ezen a reptéren, hogy a kiképzés után más bázisokon, repülőgép-hordozókon szolgálják a Brit Birodalmat.

1947-ben már repülőnapot tartottak ezen a reptéren. 1952-ben jött el a reptér életében a jet korszak. De Havilland Sea Venomok, majd Sea Vixenek szolgáltak itt, őket a Phantomok követték egészen addig, amíg 1972-ben áttelepültek a RAF Leuchars repülőtérre.

A háború legendás torpedővetője, a Fairey Swordfish, tiszteleg és tisztelgőket visz

A helikopterek 1972 –ben jelentek meg a yeoviltoni betonon. Westland Wessex, majd a Lynx, amelyből az évek során Wildcat lett. Hiába, az evolúció! A Wessex-eket 1979-ben váltotta fel a Sea King Mk4-es a „Junglie”. 2016-ban a kivonják őket is a szolgálatból és helyüket már fokozatosan veszik át a Merlin Mk.3-asok. A Phantomok 1972-es távozását követően csak hét év múlva jelent meg sugárhajtású technika a repülőtéren. A 800. Naval Air Squadron Sea Harrier FRS.1-esei szolgáltak itt kivonásukig.

A legmodernebb technológia: készül az AgustaWestland billenőrotoros gépe

A yeolviltoni repülőnap sajnos csak egy napos, így a látogatónak el kell sajátítani az a technikát, hogy egy időben több helyen legyen. Legyen ideje megnézni a hangárokban a különböző kiállításokat (fegyverzeti bemutató, műszaki bemutató), legyen ideje megnézni a kiállított gépeket (Whirlwind HAR10, Wasp HAS1, Scout AH1, Textron Scorpion, A-10, Sea King ASaC7 légtérellenőrző, Sea Harrier FA2, Phantom FG1 – a teljes igénye nélkül), és ne maradjon le a levegőben zajló történésekről sem... Jelenthetem, ezen képesség elsajátítása folyamatban van, a fejlődés töretlen, háromszor rohantam körbe a repülőtéren, hogy mindent meg tudjak nézni.

A szombati napról időjárási helyzetképként azt lehet írni, szürke volt az ég és szerencsére az eső Nagy-Britannia más részén áztatta a füvet. Ezúton is köszönöm az illetékesnek.

A főszereplők egyike, az Apache

Nyitásként egy szürke-piros festésű Sea King HU5 repült el a haditengerészet Fehér Zászlójával. Utána következett egy 1946-ban gyártott Supermarine Seafire bemutatója. A gépet egészen közel, Yeovilban gyártották a Westlandnál. Rövid ideig tartó szolgálat után roncstelepre került, ahonnan 1973-ban mentették meg és 2006-ban repült újra a tengerészesített Spitfire.

V Jet Formation – állt a programfüzetben. Mi lehet ez? Most ide egy hatásszünetet képzeljen el, aki ezt olvassa. Még egy kis hatásszünet. A Vulcan, a Sea Vixen és két, Norvégiából érkezett de Havilland Vampire FB52 kötelék repülése volt a válasz a költői kérdésre. Előttük, felettük egy Short Skyvan repült, ahonnan a köteléket fényképezték. Az én arcom meg csak sárgult lent a földön.

A böhöm artista, a Boeing Chinook

A Vulcan ezután elrepült Wales-be, hogy ott is megmutassa magát, aztán repülte le a bemutatóját a yeoviltoni égen. Gyönyörű, bámulatos, leírhatatlanul brutális hangú gép. Sajnos ez az év az utolsó, amikor repülni láthatjuk.

A pénteki spotternapon a gép előttünk fordult le a futópályáról az állóhelyre úgy, hogy a hajtómű kiömlőnyílások felénk néztek. Az a kerozinillat, ami a levegőben terjengett! Hmmm.

(Egy személyes megjegyzés: az XH558 lajstromjelű Vulcan egy korábban használt hajtóművének darabja, a kompresszor állórészének egyik lapátja, az íróasztalomon fog emlékeztetni erre a napra.)

Lynx párostánc

Természetesen a Sea Vixen, a „Foxy Lady” és a Vampire kötelék is repült még külön. Yeovilton és a Westland gyár sok szállal kötődik egymáshoz. Talán ennek is köszönhető, hogy a az AW609 TiltRotor repülését is láthattuk. A szárazföldi haderő egy Apache géppárral képviseltette magát. Bemutatójukon földi célok elleni támadást mutattak be pirotechnikai körítéssel.

Francia formáció: Rafale és Super Etendard kötelék

A repülőnap egyik várt eseménye a Francia Haditengerészeti Légerő bemutatója volt. Tervem az volt, hogy a Super Étendard-okat és Rafaele M-eket lefényképezem, amikor az állóhelyen repülésre előkészítik és kigurulnak. Természetesen ez nem volt közel. Miközben a szükséges sebességgel haladva közlekedtem a nézők által kialakított labirintusban, fél szemmel az eget néztem, ahol a RAF Chinookjának a bemutatója zajlott. Bámulatos, amit ezzel a böhöm nagy géppel művelnek a pilóták.

Közben szerencsésen meg is érkeztem a francia gépek állóhelyéhez, némi teret is csináltam, hogy fotózhassak. Fotózás közben a következőt látom az objektíven keresztül: elől bal oldalt az Étendardok, jobb oldalt a Patrulla Águila CASA-i állnak az állóhelyeken. Egyszer csak köztük a távolban, a futópályán gurul előre a Chinook. Hátsó futói a beton, az elsők a levegőben. A gép meg úgy 15 fokos szögben áll. Nofene, gondoltam magamban. Fényképezem tovább a gépek előkészítését. A Chinook újra feltűnik a látómezőmben. De tolatva. Ugyanúgy ahogy előbb leírtam, csak hátrafelé. Na, ekkor kinéztem a fényképezőgép mögül, hogy mi is van most?  Megnyomtam a visszatekerés gombot?

A RAF Eurofightere klasszikus festéssel, az Angliai Csata évfordulója előtt tisztelegve

A nap végére maradt a fő attrakció. Commando Assault Demo. A földön támad az ellenség. Sea Kingek tűnnek fel az égen. Föld-levegő rakéta indul feléjük. Kitérnek, látványos infracsapdaszórás. Újra berepülnek a terület fölé, Lynxek fedezik őket, közben az Apache-k kilövik a ellenség harcjárműveit. Egy Hawk átszáguld az égen, robbanások a földön.

Sea Kingekből a katonák ereszkednek le kötélen. Az Apache-k fentről operálnak. Négy Merlin érkezik. Lynxek kísérik őket, ajtajuk nyitva, a fedélzeti lövészek a GAU-21-es géppuskákkal lövik az ellent. Merlinek leszállnak, a nyitott hátsó rámpákon tengerészgyalogosok rohannak ki. Felszállnak. Újabb Sea Kingek érkeznek. Hasuk alatt teher lóg. Utánpótlást hoznak. Az Apache-k „dolgoznak”. Az ellenség legyőzve.

Helikopterek és helikopterek...

Lényegében ennyi, közel félórában. Masszív erődemonstráció. Ja, a legvégén a bemutatóban szereplő összes helikopter, tizennégy gép, berepül a közönség elé és ott lebeg. Nagyon szép látvány, mindenhol helikopter amerre az ember néz. Majd a háttérben felrobban néhány pirotechnikai töltet. Így ért véget a show.

Happy 75th birthday, Yeovilton!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.