Kényelmes, de veszélyes

Tevan Imre   ·   2011.11.22. 14:30
IMG_2595

A MÁV-Startnál néhány napja bevezetett, interneten megvásárolható, és otthon (vagy bárhol másutt) kifizethető vasúti jegy egy speciális utazási okmány, hiszen mereven nemcsak hogy névre, de adott vonatra is szól. Hogy miért így van, azt a projekt vezetői részletesen elmagyarázták az újdonságról rendezett keddi sajtótájékoztatón, később ebben a cikkben is szó lesz róla.

Ám most rögzítsük, hogy az utas számára ez bizonyos elkötelezettséget, más szóval kockázatot jelent, hiszen e jegyek visszaválthatósága korlátozott: legkésőbb a vonat indulása előtt egy órával kapható vissza a sztornózott jegy árának kilenctizede.

Vagyis igaz ugyan, hogy ez a jegy, amelyről elsőként az iho.hu számolt be, minden eddiginél kényelmesebb: a már néhány éve létező netes forma esetében a negyven állomáson kihelyezett, összesen hatvan jegykiadó automatánál lehet kinyomtatni a jegyet, itt viszont otthon vagy bárhol másutt egy egyszerű A/4-es papírlapra.

A jegyvizsgáló az általunk nyomtatott jegyet ellenőrzi<br />A képre kattintva galéria nyílik a szerző fotóiból

De az is igaz, hogyha az utolsó pillanatban változik meg a programom, vagy egyszerűen lekésem a vonatot, elbukom a jegyet, vagyis az árát. Más utazási módoknál (pl. repülés) gyakorlat, hogy az ilyen, korlátozottan felhasználható, illetve változtatható jegyeket olcsóbban adják. Az e-jegy ráadásul hosszú távon megtakarítást hoz a Startnak, hiszen ha az alternatív eladási módok átveszik az értékesítési forgalom számottevő hányadát, kevesebb pénztárosra van szükség.

Kérdésünkre Kővári Zsolt, a MÁV-Start nemrég kinevezett vezérigazgatója azt mondta, hogy elvileg egyetértenének egy ilyen ösztönző kedvezménnyel, annál is inkább, mert az a céljuk, hogy a régi és új netes jegyeladás részarányát a jelenlegi 2,5–3 százalékról 15 százalékra emeljék kettő uszkve öt év alatt.

Csakhogy egy állami cégnél egy ilyen lépésnél bizonyítani kellene, hogy a kedvezmény nem okoz kárt a költségvetésnek, ez pedig nem megy egyszerűen. De az biztos, hogy az alternatív jegyértékesítési csatornák fejlesztését fontos célnak tekintik, tette hozzá Kővári. Tervezik a mobiltelefonos megoldást, és ha lesz valamilyen országos chipkártyás jegy, abban is részvesz a Start.

Az otthon nyomtatható jegy a már meglévő rendszerre épül, a Start internetes menetrendjében ugyanazon a felületen kell megrendelni és kifizetni a jegyet, mint eddig, de most meg kell adni a személyes adatokat is. Ugyanúgy a MÁV Informatika a szakmai partner, mint eddig, sőt, pluszpénzt nem kérnek az új rendszer üzemeltetéséért. Az egész projekt 52 millió forintba került, de ebben már benne van az az 1450 Motorola okostelefon, amelyekkel a jegyvizsgálók ellenőrzik a jegyen lévő kódot, tudtuk meg Nemes Anikó jegyértékesítési projektvezetőtől.

A fejlesztők arra is gondoltak, hogy előfordulhat, hogy nincs éppen térerő, amikor a kalauz ellenőrzi a jegyet. A kétdimenziós kódból ilyenkor is generálódik a jegy, vagyis az adott vonat és utas összes adata, csupán a központi adatbázisba nem kerül be azonnal, csak legkésőbb a végállomásra érkezéskor, hogy az utas leutazta a jegyet.

A szigorú kötöttségek célja, hogy egyrészt ne lehessen csalni (hiszen itt a papír nem különleges, védett, nem okoz problémát fénymásolni); másrészt a kezeletlen jegyet sem lehet visszaváltani, ha már elmúlt az utazás ideje, abban az esetben, ha nem jön a jegyvizsgáló. (A netes jegyet könnyebb lenne visszaváltani, nem kell a kiindulási állomásra visszamenni.)

A külföldi vasutak eltérő rendszerei illetve a jogszabályok miatt jelenleg csak belföldre váltható ilyen jegy, és mindenképp ki kell nyomtatni, nem elég a például a telefon vagy a hordozható számítógép kijelzőjén bemutatni a kódot, de mindkét probléma megoldásán dolgoznak, mondta Nemes Anikó.

Kapcsolódó hírek