Két reptér Erdélyben: Marosvásárhely leáll, Kolozsvár ünnepel?

iho   ·   2016.11.18. 11:15
cim1

Jónéhány éve tart már a csatározás Erdély két fontos városa és repülőtere között: Marosvásárhely és Kolozsvár vitája most a jelek szerint fordulópontjához érkezett, és elsősorban Marosvásárhely, vagyis Vidrátszeg sorsa látszik kérdésesnek. Végül is a két légikikötő között a távolság csak mintegy száz kilométer, a mindkettőt használó légitársaság, amely tulajdonképp a maga üzleti érdekei és a reptéri lehetőségek szerint indít és állít le járatokat, egyfajta döntőbíróvá lépett elő a szomszédvárak vitájában.

Wizz-gép Vidrátszegen...

Kolozsvár 2011 szeptemberében indította be a pálya meghosszabbításának folyamatát, ami újra és újra csúszik, a karbantartási munkákat sikerült elvégezni, de a 2100 méter helyett 3500 méteresre nyúló beton megépítéséhez el kell terelni a Szamost a reptér keleti végénél. Ehhez idén augusztusi jelentés szerint nincs még meg a pénz és nem fejeződtek be a kisajátítások.

Ugyanakkor a reptérnek eléggé komoly a forgalma: a nyáron a Wizz itteni bázisára még egy A320-ast telepített, és új, elsősorban nyugat-európai járatokat indított innen. Ugyancsak nyáron indította be a magyar LC-társaság a legfontosabb belföldi járatot is Erdély fővárosából Románia fővárosába, Bukarestbe.

...és a cég 320-asai Kolozsváron

Mind Marosvásárhely, mind Kolozsvár jelentőségét erősen növeli az észak-erdélyi autópálya építésének újabb és újabb csúszása, hiszen még mindig csak egy vagy ötven kilométernyi szakasz készült el Kolozsvár elkerülésével Aranyosgyérestől Gyaluig. Normális sztráda-kapcsolat híján a légi közlekedésnek nagy a jelentősége, miközben hasonló okokból, de erőteljes fejlesztés zajlik például Brassóban és Nagyváradon is.

A két belső-erdélyi repülőtér közti vita már 2013-ban igen hevessé és nyilvánossá is vált, a történet lényege, hogy Kolozsvár illegális támogatások felhasználásával és  a versenyhelyzet torzításával vádolta Vidrátszeget, amiért az illegális módon kapott pénzt üzemeltetésre a megyei tanácstól. A vásárhelyi légikikötő akkori igazgatója, Peti András portálunknak nyilatkozva cáfolta a kolozsvári vádakat, és elmondta, az ő reptere is pályafelújításra és hosszabbításra készül, egészen 3600 méterre, hogy interkontinentális járatok is leszállhassanak. Ezek a munkálatok azonban Vidrátszegen, a Transilvania repülőtéren sem indultak el.

Kolozsvári pálya: a hosszabbításhoz el kell terelni a Szamost

A mostani bonyodalmak is összefüggenek a pályák állapotával. A héten a Wizz közölte, hogy marosvásárhelyi járatait két napra áthelyezi Kolozsvárra, mert a vidrátszegi pálya nem felel meg a kívánalmaknak. Korábban egyébként egyhetes lezárás volt pályakarbantartás miatt.

A kolozsvári Krónika megfogalmazása szerint a hírek pezsgőbontásra késztették a kolozsvári reptér vezetőit, akik szerint valójában arról van szó, hogy Marosvásárhelyen a pálya állapota nem teszi lehetővé az 5,7 tonnánál nagyobb súlyú gépek mozgását, vagyis ezért kellett a sokkal nehezebb Wizz A320-as járatokat kiköltöztetni, ráadásul  ezügyben a reptér félrevezette a hatóságokat. Vidrátszegen a hosszabbítás egyszerűbbnek tűnik, de nincs rá költségvetési vagy uniós pénz

Ha emiatt bezárják Vidrátszeget, az legalább egy évig konkurencia nélküli forgalmat jelent Kolozsvár számára, tekintve hogy a Tarom és a Ryanair már nem használja a vásárhelyi légikikötőt. Elsőre a kolozsváriak pezsgőbontási hevületét támasztja alá, hogy a Wizz közben jelezte, további két hétre maradnak a vásárhelyi Wizz-járatok Kolozsváron.

Marosvásárhelyen közben csütörtökön sajtótájékoztatót tartott az ügyről a megyei tanács elnöke, Péter Ferenc, és a reptér régi-új vezérigazgatója, Peti András, aki közben két éven át a város alpolgármestere volt és augusztusban nevezték ki ismét Vidrátszeg élére. Azt, hogy a pálya nincs túl jó állapotban, ők is elismerték, de a legfrissebb szakértői vélemény szerint igenis alkalmas az A320-asok fel- és leszállására, igaz, közben az is elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a pálya teherbírása most csak harminc tonna.

Tényleg mennyit bír és meddig üzemel a vidrátszegi pálya?

Furcsa fejlemény, hogy a jelenlegi (a decemberi választásokig regnáló technokrata) kormány országos szállítási mesterterve kihagyja a Transilvania repülőteret, ezek szerint Vásárhely csak 2022 után számíthat kormányalapokra és esetleg uniós támogatásra, de a megyei önkormányzat saját forrásból illetve hitelből fedezné a pálya renoválását. „A Wizz Air nem akar elmenni Marosvásárhelyről, és mi sem akarjuk ezt. Tárgyalni fogunk, és reméljük, hogy péntek este ismét itt szállnak le a légitársaság gépei” – olvasható a marosvásárhelyi Népújságban a megyei tanácselnök nyilatkozata.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek