Lesz Duna–Odera–Elba csatorna

MTI/iho   ·   2017.02.01. 14:26
00kicsi

A visegrádi csoport (V4) lengyel soros elnöksége keretében megtartott varsói találkozón jelen volt Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésfejlesztésért felelős helyettes államtitkára is. A lengyel tengergazdaság és belső vízi utak minisztere, Marek Gróbarczyk a dokumentum aláírását követően elmondta: a felek munkacsoportot, majd államközi bizottságot hoznak létre a vállalkozás anyagi fedezetének előteremtésére, illetve a beruházás transzeurópai közlekedési hálózathoz (TEN-T) való csatlakoztatására.

– A szándéknyilatkozatot jegyző államok a tervek szerint 2023-ig pályázzák meg az európai uniós alapok támogatását, és nyitják meg a tárgyalást az Európai Bizottsággal – mondta Gróbarczyk. Érsek Árpád szlovák közlekedési miniszter elmondta: Pozsony a dunai hajózást helyezi előtérbe, a kormány már 500 millió eurónyi támogatást kapott a szükséges beruházásokra, és újabb fejlesztésekre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányok is készülnek.

(illusztráció: Kemsei Zoltán)

A Dunát prioritásnak minősítette Mosóczi László is, fontosnak nevezve emellett a Tisza magyar és szerb szakaszának nemzetközi hajózási útvonallá nyilvánítását.

Dan Tok cseh közlekedési miniszter elmondta: Prága szempontjából az Elba és az Odera hajózhatóságának javítása jelent prioritást. A cseh kormány alapos megvalósíthatósági tanulmányt készíttet a három folyó hajózhatóságának növeléséről – közölte Tok. A cseh kormány 2009-ben fogadta el azt a távlati területfejlesztési tervet, amelynek része az Duna–Odera–Elba csatorna megépítése.

Az évtizedek óta szakmai és társadalmi vitákat kiváltó hajóút a Duna Pozsony – más változat szerint Bécs – környéki szakaszából indulna észak felé, és az észak-morvaországi Ostrava felett lengyel területen kapcsolódna az Oderához. Ostrava alatt 40–50 kilométerre lenne egy nyugati irányú elágazás, amely a csatornát összekötné az Elbával. A közép-európai országok a csatornán keresztül összeköttetést nyerhetnének több tengerhez.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek