Még egy megállóval több: Újbuda-központnak is van már engedélye

iho   ·   2013.11.11. 20:00
ujbuda

A Bikás park állomást követően az új vonal második megállójában sincs már semmi akadálya annak, hogy 2014. március végén megindulhasson az utasforgalmi próbaüzem, és a vonalat birtokukba vehessék a közlekedők.

Ahogy a Budapesti Közlekedési Központ honlapján is olvasható, „a projekt határidőre történő befejezése érdekében Tarlós István, Budapest főpolgármestere 2013 nyarán kezdeményezte az illetékes kormányszerveknél az M4-es metró engedélyezési eljárásainak, különösen a használatbavételi engedélyek kiadásának felgyorsítását. Ennek érdekében a kormány Pesti Imrét, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetőjét bízta meg a vonalhoz kapcsolódó hatósági engedélyezési eljárások koordinációjával. A kormánymegbízott és a főpolgármester együttműködésének eredményeként az NKH október második felében kiadta a Bikás park állomás használatbavételi engedélyét.

Az új metróvonal Újbuda-központ megállója a Fehérvári út, a Bocskai út és az Október huszonharmadika utca kereszteződésében, több villamosvonal közvetlen szomszédságában található. Az állomás peronszintje a felszínhez viszonylag közel, alig több mint tizenhárom méteres mélységben van, ahonnan négy mozgólépcső és két lift szállítja majd fel az utasokat. Az új metrómegálló aluljárója közvetlenül kapcsolódik a kereszteződés már korábban megépült aluljárórendszeréhez. Az állomáson a látszóbeton és fémfelületek mellett a vízhatású üvegfelületek dominálnak. A peron végén található üzemi tereket különleges, úgynevezett rogyasztott üvegfal választja el az utasforgalmi tértől. A megálló nagyon világos, a víz pedig a központi motívum az állomásbútoroktól kezdve egészen a függő mennyezetig.”

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek