Megállapodott a MÁV a szakszervezetekkel – hármat kivéve

Bánhidi Emese   ·   2014.03.05. 19:35
vori2cim

Az intézkedés a vállalatcsoport tizenegy vállalatának mintegy 35 ezer dolgozóját érinti, emellett 2014 márciusában minden érintett dolgozó bruttó 36 ezer forint egyszeri kifizetésben részesül.

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ), a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSZ) és a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége (VFSZSZ) nem írta alá a MÁV Zrt. és leányvállalataira vonatkozó bérmegállapodást. Véleményük szerint ugyanis a megállapodás nyomán folytatódna a vasutasbérek évek óta tartó leértékelődése. A három szakszervezet számítása szerint a vasutasoknak szánt márciusi 36 ezer forintos egyszeri kifizetés és a 2014. július 1-jétől életbe lépő 2,4 százalékos alapbéremelés éves szinten csak 1,2 százalékos bérfejlesztést jelent.

(Fotó: Fritz Gergely)

Az említett három szakszervezet korábban öt százalékos béremelést szeretett volna elérni, erről szólt korábbi levelük, amelyet a minisztériumnak küldtek.

A VASZ közleménye szerint emellett a munkavállalók a munkáltatói önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítésre is jogosultak, ennek mértéke 2014. július elsejétől az alapbér további egy százaléka, ami a jelenlegi, 2014. június 30-áig érvényes bérmegállapodásban szereplő 0,5 százalékkal együtt így összesen 1,5 százalék.

Akiknek az alapkeresete havi 350 ezer forint felett van, azok kizárólag a nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítésben részesülnek – feltéve, hogy valamelyik nyugdíjpénztár tagjai.

A MÁV Zrt. vállalta, hogy a MÁV-Start Zrt., MÁV Szolgáltató Központ Zrt., a MÁV Vagyonkezelő Zrt., a MÁV Ingatlankezelő Kft., a MÁV FKG Kft., a Záhony-Port Zrt., a MÁV KFV Kft., a MÁV KERT Kft., a MÁV Vasútőr Kft. és a MÁV Vagon Kft. tulajdonosaként a felsorolt vállalatok munkavállalói számára is végrehajtja a bérfejlesztést.

A VDSZSZ most úgy írta alá a megállapodást, hogy eredetileg – még február 13-án kelt feljegyzésükben – a minisztériumnak azt írták, négy százalékos bérfejlesztést szeretnének.

(Fotó: Vörös Attila)

A PVDSZ szerint ez a megállapodás nagyon sokban hasonlít a tavalyira.

Enzsöl Róbert, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSZ) érdekvédelmi alelnöke lapunknak elmondta: az a fő problémájuk, hogy évek óta folyamatosan értékelődik le a vasutas munkabér a nemzetgazdaság többi ágazatához képest. Míg 2010-ben az országos átlagbérnek 106 százaléka volt a vasutas átlagbér, addig ma már gyakorlatilag nem éri el a 103 százalékot, tehát évről évre egyre alacsonyabb bérnövekedés valósul meg, mint ami az országos átlagban.

Tekintettel arra, hogy országosan sem jó a helyzet a vasutasoknál még inkább romlik.

(Fotó: Vörös Attila)

– Mi a további megoldás? Lesz-e demonstráció, sztrájk?

– Mi nem éreztük, hogy a VASZ sztrájkra készült volna. És hát erre nagyon lehetősége se lett volna, hiszen a tavaly aláírt megállapodás egy munkabéke kötelmet is tartalmazott 2014. július 1-jéig.

– Mit javasoltak egyébként önök kedden?

– Minden pénznek örülünk, tegnap is azt mondtuk, hogy rendben van, fizessék ki ezt a márciusi 36 ezer forintos jutalmat, és tárgyaljunk tovább, hiszen itt március elején nem hiszem, hogy megállapodást kéne kötni egy júliusban kezdődő béremelésről. Ezt a javaslatunkat gyakorlatilag érdemi indokok nélkül elutasították, nem tudom, miért volt nekik sürgős egy ilyen mértékű bérajánlat elfogadása.

– Sztrájkra egyáltalán nem készülnek?

– Most választások előtt nem akarunk ilyen dolgokba belemenni. Vannak tartalékok a MÁV-nál, tavaly történtek különféle az idei 35 ezerhez hasonló kifizetések, nagyobb mértékben. Azon dolgozunk, hogy ezek alapbéresítése megtörténhessen még idén. Illetve abban bízunk, hogy idén még lehet béremelés a MÁV-nál, amikor kiderül, hogy mi a helyzet országosan, és mit okoz ez a hétfői elkötelezés, amit most aláírtak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek