A tábori pilóta <br>(Fotók: Magyar Repüléstörténeti Társaság)Különös és ritkán emlegetett évfordulónak próbált a dokumentumaira akadni az iho/repülés: 1918 augusztusában, és ezt külföldi annalesek is így tartják számon, egy magyar katonai pilóta a történelemben először menekült meg égő repülőgépéből ejtőernyő segítségével. A kronológiai összeállítások ismerik is a nevet: Hefty Frigyes, aki egyébként már ott volt a Rákosmező úttörői között is, majd a húszas években a polgári légiközlekedés beindításánál, az első magyar légitársaság pilótáinak egyike volt. A húszas évek végétől a magyar vitorlázórepülés, sportrepülés kulcsfigurájaként tevékenykedett, Almásy László meghívására Egyiptomban is járt, mint repülőoktató, szóval érdekes, színes figurája volt a magyar aviatika első fél évszázadának. No, de hogyan is történt az a bizonyos ugrás?

Tévedés ne essék, korántsem ez volt az első ejtőernyős földetérés, és nem is az első magyar eje-kísérlet, Boksay Antal hadnagy már 1918 márciusában kipróbálta, milyen érzés elhagyni egy gépet, majd lebegni ég és föld között, végül megpróbálni elkerülni a szőlőkarókat és a hangár falát is, hogy egy enyhe bokarándulással sikeresen befejeződjön a felejthetetlen ugrás.

Viszont minden valószínűség szerint Hefty volt az első, aki harc közben, lelőtt gépből menekülve bízta életét a kupolára. Vannak, akik külföldi internetes fórumokon kételkedve fogadják ezt az adatot, azért, mert az 1918. augusztus 23-ai dátumot túlságosan későinek tartják ahhoz képest, hogy az ejtőernyőzést már jóval korábban kitalálták, feltalálták, kipróbálták. Kétségtelen, hogy akkorra már kötött ballonokból is többször próbáltak így menekülni a tüzérségi megfigyelők, ha az ellenséges vadászok lángra lobbantották a lomha jószágokat.

Ebből a gépből kellett kiugrania Heftynek

De a Hefty-féle elsőséget, tehát hogy valóban harc közben lelőtt vadászgépből történt az ugrás, néhány nagyon fontos mozzanat mégiscsak alátámasztja. Egyrészt az, hogy nem találni más pilótáról pontos és dokumentált adatot, aki előtte hasonló helyzetben hagyott volna el harci gépet. Másrészt azt viszont elég sokan meg is írták már, hogy a világháborús repülőerők parancsnokainak volt egyfajta különös averziójuk az ejtőernyőkkel kapcsolatban: úgy gondolták, hogy csökkenti a harci szellemet, az elszántságot, ha a pilóta azzal a hátsó gondolattal kezdi a légiharcot, hogy ha alul is marad, mégis megmenekülhet.

A harmadik ok, amiért feltehető, hogy 1918 augusztusáig légiharcban lelőtt pilóta nem használt ejtőernyőt, az akkori ernyők bizonytalan működése volt. És innentől már érdemes magát Heftyt is idézni: a Magyar Repüléstörténeti Társaság jóvoltából – külön köszönet Czigler Klárának – az iho/repülés megkapta Hefty világháborús élményeiről szóló könyvének másolatát, benne az ominózus eset leírásával.

A helyszín az olasz front, Hefty három kísérővel száll harcba – tehát egészen pontosan 1918. augusztus 23-án – egy francia gépekkel repülő amerikai rajjal, a kötelékek magassága 4800 méter. És mielőtt még megkezdődne a csata, Heftynek eszébe jut az ejtőernyő, amit a felszállás óta csak párnahelyettesítőként használt. „Ma vittem első ízben magammal, talán csak próbaképpen, nem kényelmetlen-e rajta az ülés, – vállhevedereim csak formailag vannak megkötve” – írja, amjd egyfajta magyarázatként így folytatja: „Minek is szorgoskodni? Ahány kísérlet, annyi kudarc eddig, Mennyi embert személyesítő homokzsák hasadt széjjel a kísérletek során! Ha már ég a gép és ugrani kell, teljesen mindegy, van-e ernyő.” Nos, feltehetően többek közt ez a rezignált hozzáállás magyarázza, hogy Hefty ugrásáig valóban nem próbálkozott senki, hogy így mentse az életét.

Addig öt, más adatok szerint hét légigyőzelmet ért el...

A mi hősünk azonban, valami furcsa előérzettől vezérelve, mégis úgy döntött, hogy még mielőtt megkezdődik a légiharc, rendesen beköti a vállhevedereket. De épp, ahogy végzett a becsatolással, akkor kezdenek kopogni a gépén az ellenség lövedékei. Érdekes, ahhoz, hogy az első ugrás lelőtt gépből megtörténjen, ahhoz épp az kellett, hogy a pilóta néhány másodpercre ne a légtér figyelésével, hanem pont az ernyőjével legyen elfoglalva... Mindenesetre a becsapódások elérik a benzintartályt, a gép kigyullad. És ekkor Heftyben valóban felébred a később és a következő világháborúban is oly sokszor mindent eldöntő életösztön: „A szörnyű mélység sem lehet rosszabb, mint a tűzhalál.”

A következő másodpercek leírásából azonban megintcsak az derül ki, mennyire nem volt még kidolgozva az ejtőernyő használata, hiszen Heftynek élet-halál harcot kellett vívnia azért, hogy kikeveredjen az üléshez rögzítő bekötésből, és végre elhagyhassa a lángoló gépet. Majd le kell győznie saját, érthető félelmét is a mélységtől: „Döbbenetes erővel érzem, milyen nehéz elhagyni a fenntartó szárnyakat, az egyetlen kézzelfogható, szilárd támpontot a levegő végtelen és híg óceánjában. Az ülés peremén állok s balfelé berúgom a kormányt. A következő pillanatban fejjel lefelé kivetem magamat a megdőlt gépből, 4800 méter alant ásító, a semmi kékjébe vesző feneketlenségbe...”

...de azon az augusztusi napon csak ennyi maradt a gépéből

A következő sorokban érzékletes leírást kapunk a kupola nyílásának hatalmas rántásáról, illetve hogy mennyi külön küzdelem kellett ahhoz, hogy ha már sikerült kiugrani az égő gépből, és az ernyő is kinyílott, ne vessen véget a pilóta életének egy, a mellkasára szorult és fulladásig rátekeredett heveder. Majd Hefty átéli azt a megint csak majd sokak által megélt félelmet, vajon nem követi-e a menekülést hosszú keserves fogság, ha a szél az ellenséges vonalak mögé sodorja az ernyőt? És közben az ejtőernyősök által azóta bőven leírt érzés, az elfogódott boldogság, ahogy az ember a semmi közepén nyugalmasan merül a levegőben.

Majd bekövetkezik az, ami a légiháborúk történetének egyik morálisan leginkább kétséges mozzanata: az ejtőernyőn ereszkedő pilótára támad egy ellenséges gép, és megpróbálja a magatehetetlen, bénán csüngő embert lelőni. De Hefty ezt is megússza – talán az antant-kokárdás gépnek nem volt több lőszere, fogyóban volt az üzemanyaga. Végül következik az ugrások utolsó veszélyes pillanata, hiszen akkor az ernyőt még nem lehetett irányítani: „jön a föld!... ágak reccsennek, levelek hullanak, – egy főbekólintó ütközés... Agyamra butító zsongásban nehezedik az öntudatlanság. Csend...”

Hefty Frigyes megmenekült, és a magyar aviatika jelentős alakjaként működött tovább

A tábori pilótára szerencsére magyar bakák találnak rá, a megmenekült Heftyt József főherceg üdvözli telefonon.

„Nincs ellenfél, csak együtt érző, boldog emberek” – zárul a fejezet, és indul egy új fejezet az aviatika történetében. Sokezer pilóta életét mentette meg azóta az ejtőernyő, persze sokszor csak azért, hogy a lelőtt gép személyzete a sikeres földetérés után – újrakezdhesse a harcot.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!