Növeli a fuvarok gyakoriságát Verona és Németország között az RCG
Heti hat helyett már tízszer indulnak az intermodális tehervonatok, Wuppertal helyett pedig Duisburg lett a németországi célpont.
Heti hat helyett már tízszer indulnak az intermodális tehervonatok, Wuppertal helyett pedig Duisburg lett a németországi célpont.
Az új géppel új dizájn is érkezik, amit az olasz vasúti lízingcég többi mozdonya is fokozatosan megkap.
Ennyi árut szállított az ÖBB RCG a nemrégiben átadott Koralm-vasúton, amin eddig körülbelül ezerötven tehervonat haladt át, több mint 21 ezer kocsival.
Az intermodális szállítási útvonal mostantól naponta már két fuvart kínál irányonként, reagálva a növekvő keresletre.
Az FS Italiane állami vasúttársaság megállapodott a szakszervezetekkel az FS Security, az állomások és a vonatok rendjéért felelős vállalat operatív személyzetének az eszközökkel történő felszereléséről. Nyilván szükség volt rá…
A Busto Arsizio, Milánó-Malpensa és Gallarate közötti vasúti kapcsolat új, északkeleti szakaszának célja, hogy a fontos légikikötőnek jobb összeköttetései legyenek a lombardiai hátországgal, valamint a közeli Svájccal.
A spanyolországi központú vasúti árufuvarozó új szállítási szolgáltatásokat indított a két országban.
Példátlan krízist tapasztal az olaszországi és bővebben az európai vasúti áruszállítás a szektor versenyképességét negatívan befolyásoló különféle tényezők együttállása okán.
Az Azienda Napoletana Mobilità húsz, a török gyártótól még 2023-ben megrendelt villamosa közül a hírhozó jármű a San Giovanni remízből indul a vonali tesztekre. Idén még három társa követi.
A vállalkozó a Palumbo Malta Shipyard, ha már a Magnifica és a Poesia is máltai zászló alatt hajózik…
A Catania Bicocca és Catenanuova közötti, harmincnyolc kilométer hosszú pálya a cataniai Fontanarossa reptér és a kisváros között vezet. A menetrend szerinti forgalom november másodikán indul.
Az olasz Trenord regionális vasúttársaság a hazai MerMec-kel közösen állította üzembe a Trainscanner elnevezésű diagnosztikai rendszert.
A két keskeny nyomközű szerelvényt a Ferrovia Circumetnea (FCE) vasúttársaság rendelte az Etna-környéki vasúthálózatra.
Az Olaszországot és Ausztriát az Alpok alatt összekapcsolni hivatott műtárgyat a tervek szerint 2032-ben adják majd át. A hatvanöt kilométer hosszú bázisalagút a világ leghosszabb vasúti alagútja lesz.
Kétszáz éve, 1825. szeptember 27-én kezdte meg működését a világ első közforgalmú vasútja, a Stockton & Darlington Railway. De mi történt azóta? Nemzetközi és hazai kitekintés.