Új, közvetlen vasúti áruszállítási szolgáltatás indult Olaszország és Svédország között
Az észak–déli tengelyen hetente egyszer közlekedő tehervonatok három nap alatt teszik meg a Parma és az Örebrótól északkeletre fekvő Frövi közötti utat.
Az első hivatalos fuvar a héten indult útnak az észak-olaszországi városból. A szolgáltatás ezt követően minden héten igénybe vehetővé válik mindkét irányban, fix menetrend szerint: az észak felé tartó vonatok keddenként vágnak neki a távnak Parmából, dél felé pedig péntekenként térnek vissza Fröviből.
A szállítmányok körülbelül három nap alatt teljesítik a két végállomás közötti utat, ezzel kiszámítható és stabil vasúti fuvarozási megoldást kínálnak a két ország viszonylatában. A rugalmas kapacitásnak köszönhetően az egy raklapos szállítmányoktól a teljes vonatrakományokig mindenféle kapacitás elérhető az útvonalon, ennek köszönhetően széleskörűen ki tudja szolgálni a különböző iparágakat.
A svédországi szakasz közvetlenül kapcsolódik a Nurminen Logistics Örebro mellett található termináljához, teljes kontroll alatt tartva a logisztikai láncokat és garantálva a magas szállítási megbízhatóságot. Az integrált szolgáltatás célja a működési kockázatok minimalizálása, valamint a szolgáltatás konzisztenciájának fenntartása.
Az Észak-Olaszország egyik legfontosabb logisztikai csomópontjának számító Parma kapuként szolgál az ország ipari központja és Észak-Európa között. Az új vasúti folyosó erősíti az észak felé tartó áruforgalmat, eközben lehetőséget kínál a vállalatoknak a harmadik körbe tartozó kibocsátások csökkentésére és fenntarthatósági céljaik előmozdítására a közútról a vasútra való modális váltás révén – jelenti a Rail Market.
(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Nurminen Logistics / railmarket.com)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!