A bolognai reptérről utazna? Jusson oda monoraillel!
Az egysínű vasúti pályán közlekedő Marconi Express hét perc alatt teszi meg a Marconi repülőtér és a főpályaudvar közötti utat.
Az egysínű vasúti pályán közlekedő Marconi Express hét perc alatt teszi meg a Marconi repülőtér és a főpályaudvar közötti utat.
Az első, húsz kocsiból álló szerelvény gépeket, gépjárműalkatrészeket, elektronikai berendezéseket és ruhaneműket hozott Ázsiából Budapestre.
Korábban kiszivárgott terv: kilencven gépes hálózati cég, főleg hosszútávra, összhangban a vasúttársasággal. A szakszervezet máris figyelmeztet.
A 15,4 kilométer hosszú műtárgy megnyitásával teljessé vált az úgynevezett új alpesi vasúti összeköttetés (NRLA), mely központi eleme Európa legfontosabb észak-déli irányú vasúti teherszállítási útvonalának.
A Kína és a lengyel város közötti állandó fuvarokat követően már a Hszianból Milánóba tartó konténerek is érintik az Euroterminalt.
Kamionok áthaladásával kezdték meg a terheléses tesztet a 2018 augusztusában leomlott genovai Morandi-híd helyére épített új hídon, amelyet július végén adnának át a forgalomnak.
Az egyik legjelentősebb adriai kikötő márciusban mérsékelt forgalomnövekedést könyvelt el.
A koronavírus-járvány miatt jóval kevesebb ember utazik, így a vasúttársaságok is léptek.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló március 9-étől március 15-éig.