ITA-indulás: egy hagyományos nemzeti légitársaság feltámadása

iho/repülés   ·   2021.10.16. 12:00
img_azz

Azzuri-színekben pompázik majd a kisebb flotta. Az első római járat síppal-dobbal-tüntetéssel. Üzenet a bukást jósoló diszkontoknak: „Mi nem csirkéket szállítunk rekeszekben.”

Milánó, október 15-e, reggel 6.30: felszállt egy A320-as és 7.35-kor leszállt Bariban. Ez volt az AZ 1637-es járat, ez volt az ITA Airways első hivatalos repülése, igaz, csak 37 utassal a fedélzeten, de ez nem csökkenti a repülés jelentőségét, amit a gép törzsén lévő különleges felirat is jelzett: „Born in 2021”, született 2021-ben. Ezzel megkezdődött az olasz aviatika új korszaka, az Alitalia romjain valóban létrejött az új, állami tulajdonban lévő nemzeti légitársaság, annak ellenére, hogy két héttel ezelőtt még kérdéses volt, sikerül-e valóban a tervezett időben a start, mert a szakszervezetek olyan fizetés-kiegészítések folytatását követelték, amelyek nem fértek volna bele az Unióval kötött megegyezés értelmében a két cég közt vállalt diszkontinuitásba.

Mégis sikerült az indulás, a személyzet az eddig megszokott Alitalia-egyenruhát viselte, de a gép tiszta fehér színt kapott, a felirat pedig az olasz nemzeti színekben pompázott. Ugyancsak péntek reggel a római Fiumicino és a milánói Linate között is rendben repült gép, sőt, a nap végén összegezve a cég jelenthette, hogy teljesítette mind a 180 kiírt járatát. A történethez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a római reptér terminálja előtt volt Alitalia-dolgozók egy csoportja tartott, dobokkal és sípokkal, egyáltalán nem örömteli demonstrációt.

Az, hogy a többi gép eredeti Alitalia festéssel repülhette le az első ITA-járatát, annak volt köszönhető, hogy az indulás előtti napon lezárult az a nyílt tender, amelyen az eredeti társaság arculatát ajánlották eladásra, és amit az ITA 90 millió euróért vett meg. De, amint az első napon tartott sajtótájékoztatón kiderült, nem azért, hogy a flotta örökre megtartsa a régi festést, hanem hogy nehogy más kaparintsa meg és használja fel az ITA ellen a brand elemeit.

Az új társaság repülőgépeinek törzse tiszta kék lesz, az első részen ITA-felirattal, a hajtóműveken viselik a zöld-fehér-piros ITA-logót és a függőleges vezérsíkon a nemzeti színeket. A társaság vezetői szerint ez a festés jól illeszkedik az olasz nemzeti jelleghez, elég, ha az olasz válogatott, az „azzurik” kék mezére gondolunk. Egyelőre olyan gép nincs, amin láthatnánk ezt az új megjelenést, a flottát fokozatosan festik át, a már jövőre beérkező első új gépek természetesen eleve így kerülnek ki az Airbustól.

Az Alitalia korábbi kisebb cégeit az ITA egy euróért vehette meg, ami a társaság főnökei szerint nem ezek értékére utal, hanem arra, hogy a kiszolgáló vállalkozásokba (földi kiszolgálók, catering, stb.) eleve komoly összegeket kellett injekciózni annak érdekében, hogy megfelelően működjenek az ITA indulásakor. A flotta 52 gépre csökken, az alkalmazottak száma az eredeti egyötödére, viszont a géppark néhány éven belül alaposan megújul: tíz A330neo, hét A220 és tizenegy A320neo érkezik a következő két évben, majd később további, főként lízingelt gépek, köztük az interkontinentális vonalakra szánt A350-esek: homogén és modern flotta alakul ki, a frissítés végére több, mint hetven utasszállítóval.

A már eddig ismert tényeket kommentálva a társaság vezetői jelezték, nem tarthatják meg az eredeti cég örökségét, amelynek túl nagy mivolta „ütközött a gazdasági realitásokkal”. Az ITA egyelőre nem túl gazdag portálján a hálózat Olaszország teljes lefedését és a fő európai, illetve mediterrán desztinációkat ígéri, a gyorsan növekvő interkontinentális piaccal. Mindez gyakorlatban tizenhét itáliai várost jelent, Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a felsorolt úticélok: Algír, Amszterdam, Athén, Barcelona, Belgrád, Brüsszel, Kairó, Düsseldorf, Frankfurt, Genf, London Heathrow, Luxembourg, Madrid, Malaga, Málta, Marseille, München, Nizza, Párizs Charles de Gaulle, Párizs Orly, Szófia, Stuttgart, Tirana, Tel Aviv, Tunisz, Valencia és Zürich. Budapest tehát egyelőre ezen a listán nem szerepel. Az interkontinentális járatok: Boston, Tokió, New York, Miami, és később indulnak a gépek Buenos Aires, Sao Paolo, Washington és Los Angeles felé.

Végül még egy érdekes momentum az elsőnapi sajtótájékozatóról: az újságírók rákérdeztek azokra az elsősorban a Ryanair és a Wizz felől hallott véleményekre, amelyek a diszkontokkal szembeni konkurenciaharcban nem jósolnak túl nagy jövőt az ITA-nak. Altavilla elnök erre egyrészt azt kifogásolta, hogy az említett társaságok sokféle kedvezményben részesülnek azoktól a településektől, ahol repülnek. Másrészt velősen azt válaszolta: „Én repülőgépeket és embereket repültetek, nem csirkéket rekeszekben.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek