Milyen lesz az Ön új rendszáma?

Tevan Imre   ·   2012.01.23. 13:15
rendszam2

Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik szerint a közvélemény gumicsontot kapott a területi rendszám hazai bevezetésének bedobásával, vagy legalábbis azoknak, akik szerint nem ez most az ország legfőbb problémája.

A készülő kormányzati szándékról a hvg.hu számolt be, akkor úgy tűnt, egyszeri, gyors csere lesz, amiért sokat kell fizetniük az autósoknak, sőt tulajdonképpen ez az állami bevétel a cél. Szögezzük le: egy rendszámcserét nemcsak így lehet végrehajtani, hanem fokozatosan, pénzzel és idővel takarékoskodva is, az új autók újat kapnak, a régiekét meg csak akkor cserélik, ha amúgy is kapcsolatba kerül az autó a hatóságokkal, célszerűen a műszaki vizsgáztatás alkalmával. Hiszen így zajlott Magyarországon is a csere az AB-12-34 formuláról a mostani ABC-123 rendszerre.

Hamarosan meg is jött a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye, amely első pillanatban mintha cáfolat lett volna, valójában inkább megerősítette az értesülést: valóban fut egy javaslat a területi („megyei vagy járási, városi”) rendszámra. Azonban nem lesz azonnali és együtemű csere, fokozatosan vezetik be, ha bevezetik. Alighanem a közvélemény és a sajtó egy része félreértette a közlemény ezen mondatát: „A tárcák a rendszámok több lépcsőben, felmenő rendszerben és önkéntes alapon megvalósuló cseréjének lehetőségét vizsgálják, egyidejű csere kötelező elrendeléséről nincs szó.”

Kattintson a nagyításhoz!

Aligha maradhat „örökre” vegyes a rendszer, tehát ez a mondat nem azt jelentheti, hogy nem lesz kötelező a csere, hanem inkább azt, hogy nem lesz kötelező és egyidejű csere, vagyis kötelező lesz, de fokozatosan. Az „és önkéntes” kifejezés itt arra utalhat, hogy aki akarja, hamarabb is kérheti az új azonosítót járművére.

A területi és nem területi rendszámrendszernek egyaránt vannak előnyei és hátrányai, és mint az ilyen látványos, de nem igazán fontos dolgoknál lenni szokott, vérig menő vitákra ad alkalmat a kérdés. Továbbá a területi rendszámot használó országokban rendszeresen napirenden van annak megszüntetése, a többiben pedig bevezetése. Olaszországban például 1994-ben eltörölték, majd egy fél évtized múlva fakultatívan és félig visszahozták: a provinciát jelentő kétbetűs kód (illetve „Roma” neve) nem része a rendszámnak, de aki kéri, jelezheti a rendszámtábla oldalán.

Tény, Európa több országában utal területre ez a kód, mint ahányban nem, tévedés tehát az olyan, szakértőre hivatkozó közlés, hogy „kiveszőben” a területi rendszám. Általában betűk, de például Franciaország kontinentális részén kétjegyű számok mutatják a területi egységeket.

Egy elképzelt fővárosi rendszám<br />(a rendszámokat Borz Gergely készítette)

Portálunk nem kíván állást foglalni az igen vagy nem kérdésében, annyit talán megjegyezhetünk, hogy a közlekedéssel, vagyis a földrajzi térben („térképen”) zajló folyamatokkal foglalkozókként érdeklődünk a területi rendszám iránt, de persze nem akarjuk hobbinkat a társadalomra erőltetni.

Az agyunk azonban beindult, így kidolgoztunk egy rendszert, ha bevezetik, akár ilyen is lehet a rendszámok kiosztása. Természetesen mi nem vagyunk hivatalos szerv, ez inkább csak játék a részünkről. (Ezt a kommentelők legyenek szívesek figyelembe venni!)

Véleményünk szerint ha már területi, akkor nem érdemes csupán a megyéket és a fővárost jelölni, a mindössze húsz lehetőség túl kevés. (Csehországban a közelmúltban tértek át a járásiról a tartományi jelölésre, így mindössze egy betű utal az autó lakóhelyére.) Kézenfekvőnek tűnik a bevezetés előtt álló járási rendszert figyelembe venni, ez 168 egységre osztja a vidéki Magyarországot, Budapesten pedig hét járási körzetet terveznek.

Akár ilyen is lehetne egy esztergomi rendszámtábla

A német mintát vettük alapul, ahol egy-, két- és hárombetűs kódok vannak, mégpedig úgy, hogy (persze nem mechanikusan, hanem a városneveket figyelembe véve általában a legnagyobb városok kapnak egybetűs jelet, így az ott szükséges több követő karakter miatt a rendszám nem lesz feltétlenül túl hosszú. Ám kiderült, Magyarország járásai ha szűken is, de beleférnek az egy- és kétbetűs rendszerbe. Említést érdemel Budapest, amely mindenképp nagyságrendileg nagyobb súlyt képvisel, mint egy járás, ráadásul lakosságarányánál is jelentősebb arányt tölt be az autók számánál. Így három egybetűs kódot (A, B, C) is a fővárosnak tartottunk fönn, a kerületek és a járási körzetek határaira is ügyelve.

Térképen és táblázatban is bemutatjuk, amit kitaláltunk, kedves olvasónk, Borz Gergely pedig el is készített két elképzelt rendszámot, egy budait és egy esztergomit.


[Kód][Járás][Megye]
A Pest - észak (Nyugat-pesti, Észak-pesti járások) BUDAPEST
AJ Ajka VESZPRÉM
B Buda (Észak-budai, Dél-budai járások) BUDAPEST
BA Bácsalmás BÁCS-KISKUN
BC Békéscsaba BÉKÉS
BD Bonyhád TOLNA
BE Berettyóújfalu HAJDÚ-BIHAR
BF Balatonfüred VESZPRÉM
BG Balassagyarmat NÓGRÁD
BH Baktalórántháza SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
BI Bicske FEJÉR
BJ Baja BÁCS-KISKUN
BK Budakeszi PEST
BL Bélapátfalva HEVES
BO Bóly BARANYA
BR Barcs SOMOGY
BS Békés BÉKÉS
BT Bátonyterenye NÓGRÁD
BU Balmazújváros HAJDÚ-BIHAR
C Pest - dél (Belső-pesti, Kelet-pesti, Dél-pesti járások)_
BUDAPEST
CD diplomáciai testület
CE Cegléd PEST
CG Csongrád CSONGRÁD
CL Celldömölk VAS
CO Csorna GYŐR-MOSON-SOPRON
CR Csenger SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
CU Csurgó SOMOGY
D Debrecen HAJDÚ-BIHAR
DA Dabas PEST
DK Dunakeszi PEST
DO Dombóvár TOLNA
DR Derecske HAJDÚ-BIHAR
DU Dunaújváros FEJÉR
DV Devecser VESZPRÉM
E Eger HEVES
ED Edelény BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
EG Enying FEJÉR
EN Encs BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
ER Érd PEST
ES Esztergom KOMÁROM-ESZTERGOM
F Székesfehérvár FEJÉR
FA Füzesabony HEVES
FG Fehérgyarmat SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
FO Fonyód SOMOGY
G Győr GYŐR-MOSON-SOPRON
GA Gárdony FEJÉR
GC Gönc BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
GE Gyomaendrőd BÉKÉS
GL Gyál PEST
GO Gödöllő PEST
GU Gyula BÉKÉS
GY Gyöngyös HEVES
H honvédség
HA Hatvan HEVES
HB Hajdúböszörmény HAJDÚ-BIHAR
HE Heves HEVES
HH Hajdúhadház HAJDÚ-BIHAR
HM Hódmezővásárhely CSONGRÁD
HN Hajdúnánás HAJDÚ-BIHAR
HS Hajdúszoboszló HAJDÚ-BIHAR
JA Jászapáti JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
JB Jászberény JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
JH Jánoshalma BÁCS-KISKUN
K Kecskemét BÁCS-KISKUN
KA Karcag JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
KB Kisbér KOMÁROM-ESZTERGOM
KC Kemecse SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
KD Kisvárda SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
KE Keszthely ZALA
KF Kiskunfélegyháza BÁCS-KISKUN
KG Kőszeg VAS
KH Kiskunhlas BÁCS-KISKUN
KI Kiskunmajsa BÁCS-KISKUN
KK Kiskőrös BÁCS-KISKUN
KL Kalocsa BÁCS-KISKUN
KM Komárom KOMÁROM-ESZTERGOM
KN Kunszentmárton JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
KO Komló BARANYA
KP Kapuvár GYŐR-MOSON-SOPRON
KR Körmend VAS
KS Kunszentmiklós BÁCS-KISKUN
KT Kistelek CSONGRÁD
KU Kunhegyes JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
KV Kaposvár SOMOGY
KZ Kazincbarcika BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
LN Lenti ZALA
LT Letenye ZALA
M Miskolc BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
MA Mezőkovácsháza BÉKÉS
MC Mohács BARANYA
MD Mezőkövesd BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
ME Mezőcsát BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
MH Mórahalom CSONGRÁD
MK Makó CSONGRÁD
MM Mosonmagyaróvár GYŐR-MOSON-SOPRON
MN Monor PEST
MO Mór FEJÉR
MR Marcali SOMOGY
MS Mátészalka SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
MT Mezőtúr JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
MV Martonvásár FEJÉR
N Nyíregyháza SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
NA Nagyatád SOMOGY
NB Nyírbátor SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
NI Nyíradony HAJDÚ-BIHAR
NK Nagykanizsa ZALA
NL Nagykálló SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
NT Nagykáta PEST
OH Orosháza BÉKÉS
OR Oroszlány KOMÁROM-ESZTERGOM
OZ Ózd BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
P Pécs BARANYA
PE Pétervására HEVES
PH Pannonhalma GYŐR-MOSON-SOPRON
PI Pilisvörösvár PEST
PK Paks TOLNA
PL Püspökladány HAJDÚ-BIHAR
PO Polgárdi FEJÉR
PP Pápa VESZPRÉM
PS Pásztó NÓGRÁD
PU Putnok BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
PV Pécsvárad BARANYA
R rendőrség
RK Ráckeve PEST
RS Rétság NÓGRÁD
S Szeged CSONGRÁD
SA Szarvas BÉKÉS
SB Szob PEST
SC Szerencs BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
SD Sarkad BÉKÉS
SE Szentendre PEST
SF Siófok SOMOGY
SG Szentgotthárd VAS
SH Szeghalom BÉKÉS
SI Siklós BARANYA
SJ Salgótarján NÓGRÁD
SK Szigetszentmiklós PEST
SL Szolnok JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
SM Sümeg VESZPRÉM
SN Szentes CSONGRÁD
SO Sopron GYŐR-MOSON-SOPRON
SP Sárospatak BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
SQ Szécsény NÓGRÁD
SR Sárbogárd FEJÉR
SS Szikszó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
ST Szigetvár BARANYA
SU Sátoraljaújhely BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
SV Sárvár VAS
SW Szentlőrinc BARANYA
SX Szekszárd TOLNA
SY Sellye BARANYA
SZ Szombathely VAS
T katasztrófavédelem
TA Tab SOMOGY
TB Tatabánya KOMÁROM-ESZTERGOM
TE Tét GYŐR-MOSON-SOPRON
TF Tiszafüred JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
TK Tiszakécske BÁCS-KISKUN
TL Tolna TOLNA
TM Tamási TOLNA
TO Tokaj BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
TP Tapolca VESZPRÉM
TS Törökszentmiklós JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
TT Tata KOMÁROM-ESZTERGOM
TU Tiszaújváros BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
TV Tiszavasvári SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
V Veszprém VESZPRÉM
VC Vác PEST
VN Vásárosnamény SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
VP Várpalota VESZPRÉM
VV Vasvár VAS
Z Zalaegerszeg ZALA
ZA Záhony SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
ZG Zalaszentgrót ZALA
ZI Zirc VESZPRÉM

Kapcsolódó hírek