Modulo zötyög a szerb határ felől

iho/közút   ·   2019.03.25. 11:15
Modulo_szurobusz_Ikarbus_kicsi

Ahogy két héttel ezelőtt beszámoltunk róla, hiába ment csődbe tavaly az Ikarus Egyedi, a Modulók gyártása mégis folytatódik; a vázak az időközben kínai többségi tulajdonba került szerb Ikarbusnál készülnek, a végszerelést viszont különböző hazai cégek végzik. Egyik olvasónk jókor volt jó helyen: sikerült lencsevégre kapnia a fehérre fényezett szűrőbusz-karosszériát, ami éppen Budapestre tartott egy tréleren, kiszerelésre.

A szűrő-Modulók vázai Szerbiából érkeznek, információink szerint Pécsett és Budapesten végszerelik őket

A szűrőbuszos tender érdekessége, hogy – a tolatókamerák utólagos beépítésének ürügyén – annak ellenére is meghosszabbították az eredeti szállítási határidőt három hónappal, hogy az Ikarus Egyedi közben csődvédelmet kért (számításaink szerint azonban már ez a határidő is lejárt). Ráadásul egy rendőrségi feljelentés alapján az egyetlen elkészült szűrőbuszukkal sem volt minden rendben; a VIN-jét átütötték, a kilométeróráját pedig visszatekerték.

A karosszéria színre van fújva, belül a padlózás is kész, de még nagyon sok munka lesz a buszokkal

A BKV és a Volánbusz összesen 180 csuklóst vásárolt volna az Ikarus Egyeditől, de miután a cég még ezeknek a tizedét sem volt képes elkészíteni a meghosszabbított határidőre sem, elálltak a szerződéstől. Egy néhány nappal ezelőtti cikkünk tanulsága szerint viszont a Volánbusz idén megint nekifut egy csuklóstendernek; nem elképzelhetetlen, hogy ezen megint a Modulók fognak győzedelmeskedni, szintén Szerbiából, hazai végszereléssel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek