Kész a kecskési delta Szegeden, irányváltás nélkül haladhatnak a tehervonatok, egy fontos vasúti átjáró jutott lélegzethez

iho/vasút   ·   2026.09.25. 17:15
12_kecskesi_delta_250702

Az 5-ös főút kecskési vasúti kereszteződése eddig alaposan megérezte azt, hogy a konténervonatok mozdonyainak Szeged rendezőn irányt kellett váltania ahhoz, hogy Szerbia felől Budapest felé folytathassák az útjukat – vagy éppen fordítva. Ennek van vége. És a személyszállítás is profitál ebből Szeged és Szabadka között.

A vasútfejlesztési projekt munkái 2021. novemberben kezdődtek. A Szeged–Röszke országhatár vasútvonal vasúti pálya átjárhatóságára felsővezeték és biztosítóberendezés nélkül 2022. július 31-én megtörtént, ez lehetővé tette, hogy a 150-es Budapest–Kelebia országhatár vasútvonal teljes kizárással járó kivitelezési munkái megkezdődhessenek, és az elkerülő teherforgalom Szabadka–Horgos–Röszke–Szeged-rendező(–Cegléd–Budapest) útirányon továbbra is közlekedhessen. Ezt követően a kivitelezési munkák csak a nappali időszakban voltak végezhetők, este hat óra és reggel hét óra között az elkerülő áruforgalom közlekedhetett a vasútvonalon csökkentett sebességgel. A vasúti pályafejlesztés hátralévő munkáinak befejezését követően a 136. számú vasútvonal műszaki átadás-átvételi eljárása idén június 4-én lezárult.

A deltavágány kivitelezési munkái is befejeződtek, 2025. április 11-én 22,5 tonna tengelyterheléssel, 80 kilométer/óra sebességgel, biztosítóberendezés és a 25 kV-os villamos vontatási hálózat üzembehelyezése nélküli korlátozott szolgáltatási szintű forgalom megindulhatott. Az új deltavágány hátralévő munkáinak befejezését követően a 137. számú vasútvonal műszaki átadás-átvételi eljárása idén június 6-án lezárult. Ezután a 137-es vasútvonalon (deltavágány és kiágazásai), Szeged-Rendező állomáson, a 136. Szeged-Rendező–Röszke állomás közötti nyílt vonalon, valamint Röszke állomáson új elektronikus ESA-44 típusú biztosítóberendezés jelfeladás, távvezérlés és ETCS nélküli forgalomszabályozó próbaüzeme megkezdődött 2025. július 3-án majd többszöri szoftverfrissítést és próbaüzemet követően a 136. és a 137 vasútvonal biztosítóberendezésinek műszaki átadás-átvételi eljárása idén augusztus 14-én lezárult.

Kész lett a felsővezeték is, április 22-én megkezdődött a villamos üzemfelvétel, azaz a villamos vontatás engedélyezése, ennek eredményeként Szeged–Röszke–Országhatár valamint a Horgos–Szabadka vonalon engedélyezett lett a villamos vontatás, ideiglenesen Kistelek alállomásról betáplálva, a Szeged Cserepes sori alállomás üzembe helyezéséig. A teljes villamos felsővezetéki hálózat műszaki átadás-átvételi eljárása a Szeged Cserepes sori alállomás készre jelentését megelőzően, külön eljárásban indították meg, összevonva a már üzemben lévő vonali felsővezetéki hálózati elemekkel. A műszaki átadás átvételi eljárás augusztus 13-án véget ért.

Amit a személyszállítás profitál a fejlesztésből
  • Röszkén teljesen megújult az utasforgalmi épület, Szentmihályteleken pedig új megálló épült. Mindkét helyszínen akadálymentes magasperonok, esőbeállók, valamint P+R autós és B+R kerékpártárolók várják az utasokat.
  • Több mint 1,4 kilométer hosszan épültek zajvédő falak, hét vasúti átjáró kapott korszerű fénysorompót, és közel tíz kilométer új feltáró út segíti a helyi közlekedést és a mezőgazdasági területek elérését.
  • Szeged és a vajdasági települések (például Szabadka) között 30–40 percre csökken a menetidő a röszkei harminc perces kötelező schengeni határvizsgálati időn túlmenően.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek