Nem hitte el a jegyvizsgáló, hogy vak a vak

Andrassew Dávid Igor   ·   2012.03.28. 19:30

Tavaly augusztusban különös dolog történt Juhász Tamással. A vak egyetemista és barátnője Egerből utazott haza vonattal, amikor a MÁV-Start jegyvizsgálója kérte a menetjegyeiket. Mivel Tamás vak, így ő is, és a barátnője is, mint kísérő 90 százalékos kedvezményű jegyet váltottak, mint már annyiszor korábban.

Az ellenőrnő a könnyen felismerhető tények ellenére nem fogadta el Tamás kedvezményre jogosító államkincstári igazolását, hanem a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége által kibocsátott tagkártyát követelte a fiatalokon. Utóbbi hiányában a kalauz megvetette a fiatalokkal a diákjegyet, ezen kívül pedig 8000 forintos büntetést helyezett kilátásba.

Több sem kellett a sértetteknek, nem hagyták szó nélkül az esetet. Hosszas levelezésbe kezdtek a vasúttársasággal az eljárás jogosságáról. Ennek eredményeképpen a cég többször bocsánatot is kért. Fél évvel később azonban újabb fordulatot vettek az események, Tamás ugyanis egy 27 815 forintról szóló pótdíjfizetési felszólítást kapott. Az ügy érdekessége, hogy barátnőjének ilyen nem érkezett.

Az ihót nem hagyta nyugodni az ügy, megkérdeztük a MÁV-Startot, mégis mi történhetett. Vajon miért nem elég az államkincstári igazolás, amin hivatalosan szerepel, hogy az utas jogosult a kedvezményes jegyre?

A cég kérdésünkre megerősítette, hogy a 90 százalékos kedvezmény igénybevételéhez szükséges „vagy a vakok személyi járadékára való jogosultságot bizonyító igazolás és a személyazonosításra alkalmas igazolvány, vagy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége által kiállított és évente érvényesített fényképes igazolvány, vagy a fogyatékostámogatást bizonyító hatósági bizonyítvány és a személyazonosításra alkalmas igazolvány”.

Ez alapján nem volt szükség a tagkártyára, az orvosi vizsgálat alapján kiállított államkincstári igazolásnak elegendőnek kellett volna lennie a kínos szituáció elkerüléséhez. A MÁV-Start azonban válaszában kifejtette, hogy az utasleadási lapon jelzett szükséges igazolvány másolata nem érkezett meg az ügyfélszolgálatukhoz. Miután a büntetést Tamás nem fizette be, elküldték neki a fizetési felszólítást. A cég állítja, az ezután történt levélváltás után sem érkezett meg az a dokumentum, ami kedvezményre való jogosultságot igazolja.

Mindez azonban nem igaz Tamás édesanyja szerint, aki elmesélte, hogy azonnal jelezték a problémát. Ezután azt a felvilágosítást kapták, hogy minden bizonnyal a jegyellenőr nem tudta, hogy az államkincstári kártyát el kell fogadnia, és elnézést kértek a történtek miatt. Később Tamás folytatta a levelezést. Tőle is bocsánatot kértek és megerősítették a korábbi választ, hogy ne tegyen már semmit.

Az eset után azonnal elküldték a kért MÁK-igazolvány másolatát, amit a pótdíjfelszólítás után megismételtek. Végül a többedszeri küldés hatására került pont a nagyjából féléves, kellemetlen történet végére. Március utolsó napjaiban ugyanis újabb levél érkezett a vasúttársaságtól, amelyben újra megígérték, hogy a követelést törlik a nyilvántartásból. Ebből, az egyébként nem Tamásnak, hanem édesanyjának küldött levélből kiderül, hogy a jegyvizsgálót szolgálati felettese soron kívüli oktatásban részesítette a MÁK-igazolvány használatával kapcsolatban.

A (meg)sértett Juhász Tamás<br />(fotó: Bihari Ágnes)

A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének alelnökét is megkerestük, hogy mondja el véleményét az esetről. Németh Orsolya szerint napi tapasztalat, hogy a már közel két éve bevezetett új igazolványt még mindig több kalauz és BKV-ellenőr nem ismeri, és nem fogadja el.

Kínos esetek fordultak elő máskor is egy félreértés miatt: korábban a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége – melynek tagjainak szintén jár utazási kedvezmény – közleményt juttatott el a MÁV-nak arról, hogy lecserélte tagsági igazolványait, és a régiek már nem fogadhatóak el. Ekkor több látássérülttel közölték a MÁV-Start pénztáraiban, amikor jegyet akart vásárolni, hogy az igazolványa már nem érvényes. Annak ellenére, hogy az utas nem hallás-, hanem látássérült volt – mesélte a szakmai vezető.

Kapcsolódó hírek