Nem kell jogosítvány a tíz lóerős motorcsónakhoz

iho   ·   2014.02.26. 20:10
ladik1cim

Márciustól a jelenlegi szabályozásnál hosszabb és nagyobb motorral felszerelt vízi jármű is csónaknak minősül, így nem vonatkoznak rá a motoros hajó előírásai – a változást a vízi közlekedésről szóló törvény módosítása tartalmazza.

A tíz lóerős csónakmotort is lehet jogosítvány nélkül vezetni. A Fishing Time című horgászlap szerint indokolatlan, hogy a 4 kw-os határnál (5 lóerő) nagyobb teljesítményű csónakmotorhoz már vízijártassági engedély, azaz jogosítvány szükséges, pedig öt lóerős motorral egy komolyabb árhullámban szinte haladni sem lehetett felfelé a gyorsabb folyókon. Ez a határ a környező országokban jóval magasabb, minimum tíz lóerő.

A lap szerint egy komolyabb viharban vagy áradásban veszélyes, és kevés még az öt lóerő is, nemhogy a kisebb teljesítményű csónakmotorok. Sokan azért maradtak a gyengébb, engedély nélkül vezethető modelleknél, mert a vízijártassági vizsga tanfolyammal együtt ma már 150 ezer forint, és vízijármű forgalomba helyezése ennek nagyjából a fele. Ez a két összeg közel 250 ezer forintot tesz jelenleg ki.

Jó ötletnek tartják azok, akik folyóvízben, biztonságosan akarnak horgászni – olvasható a szaklapban, ahol azt is megállapítják, hogy talán vége az „átmatricázások” korszakának. Mint ismert, annak érdekében, hogy kevesebbet fizessenek adás-vételkor, illetve a vízijártassági vizsgán például a húsz lóerős csónakot általában tíz lóerősre matricázták át.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek