Osztrák próba magyar pályán

iho/vasút   ·   2012.10.16. 09:00
00

Szó sincs menetrendváltással sem a Szeged–Innsbruck (–München, –Zürich) közvetlen vonatok közlekedéséről, sem pedig a kihasználatlan szerelvények belföldre forgatásáról. Akkor mi járatban volt az ország eme szegletében ritka madárnak számító szerelvény három napon át?

Kiskunfélegyházán a railjet!<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(fotók: Hegedűs Olivér)

Az Alstom nyerte meg az ÖBB járműveinek fedélzeti ETCS-berendezésének beszerelésére kiírt tendert. Elsőként a railjetek vezérlői kapják meg a berendezést, és mivel Magyarországon, a szerelvények által rendszeresen járt 1-es vonalon is kiépítették, valamint a vezérkocsik ismerik a magyar EVM üzemmódot is, kézenfekvő volt a hazai próbafutásuk is.

A megszokott bordó Taurus helyett a 043-as segített a tesztelésben

A bordó kocsikat azonban nem a saját színterv szerint festett 200-as Taurus húzta: a szerelvény élén ÖBB-vörös mozdony pompázott. A railjetek vonógépei ugyanis – kevés kivétellel – csak útvonalkorlátozással közlekedhetnek Magyarországon, az 1-es vonal és a Körvasút kivételével másfelé nem járhatnak.

Kapcsolódó hírek