Repülőgépmentő ejtőernyővel a túlélésért – fotók, videók!

iho   ·   2014.05.13. 16:45
cim

Kedves olvasónk, Lendvai Zsolt Ausztráliából küldte az alábbi képeket, amelyeket egy barátja készített – egy ejtőernyőn földig lebegő kisgépről, amely simán, tűz és robbanás nélkül ért földet Lawson város egy házának előkertjében. A Cirrus SR-22-es mindössze egy családi ház kerítésében tett kárt, magának a gépnek a farokrésze tört le földet éréskor.

Ami pedig a legfontosabb: a pilóta és két utasa szinte teljesen megúszta a kalandot, egyiküket vitték csak megfigyelésre kórházba, mert fájt a nyaka. Az ottani sajtó csodálatos megmenekülésről írt, a BRS Aviation weboldalán pedig néhányat fordult a számláló, immár 310 emberélet köszönhető a valamilyen oknál fogva irányíthatatlanná vagy repülésképtelenné vált kisgépek pilótái és utasai közül annak köszönhetően, hogy a gépet felszerelték az ejtőernyős, úgynevezett ballisztikus mentőrendszerrel.

1993-ban kapta meg a Ballistic Recovery System az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal légialkalmassági engedélyét, és ma már van olyan típus, mint a mostani eset főszereplője is, a Cirrus SR-22-es, amelynek szériatartozéka pilótafülkéből aktivizált, rakéta segítségével kibomló,  másodpercek alatt teljesen kinyíló ernyő. Az viszont ritka, hogy a rendszert működés közben is lássuk, legalábbis az „érkezés” előtti pillanatokat: az a mobiltelefonnal készült felvételen is érzékelhető, hogy mennyire kis sebességgel lebeg a föld felé a megmentett gép, ez alkalommal 4000 láb magasságból és négy személlyel terhelten.

Mint arról az iho/repülés már korábban is beszámolt, már Magyarországon is megtörtént, hogy a ballisztikus mentőrendszer nemcsak hogy megmentette egy kisgép személyzetét, de maga a gép is javítható maradt a viszonylag puha földetérés után. Érdemes megnézni azt az összeállítást is, amely bemutatja a ballisztikus mentőrendszer megszületését és működését.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság

Leáll a Boeing rentoni üzeme

iho/repülés   ·   2024.01.25. 15:00

Szokatlanul őszinte és világos útmutatást adott az FAA, az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a Boeingnek arról, az utóbbi idők fejleményei után mi a teendője – a repülőgépgyártó hosszú rehabilitációs folyamat előtt áll.