Nem is lehetett volna aktuálisabb a Rubik-nap konferenciáján Lányi Aladár előadása: „Az emberi test, mint repülőgép”.

Ez a repülőgép ugyan eleinte csak függőlegesen lefelé repült, vagyis zuhant, és mostani aktualitását is ez adja: az osztrák Felix Baumgartnernek sikerült a hangsebességet is átlépnie zuhanás közben, miközben kapcsolattartója, „capcom”-ja az a Joe Kittinger volt, aki a hatvanas évek eleje óta Baumgartner ugrásáig tartotta a  szabadesés magassági rekordját, és egyébként továbbra is tartja az időtartamrekordját.

Ezeknek a fantasztikus ugrásoknak ugye a legfontosabb része maga a zuhanás volt. De nem mindegy, hogyan zuhan az ember, Baumgartnernek is volt néhány másodpercnyi kellemetlen pörgése, de aztán képes volt stabilizálni magát. Az ejtőernyőzés elterjedése után nem sokkal már megszületett az a sportág, a stílusugrás, amelynek lényege, hogy az emberi test a levegőben nagyon is irányítható.

És ha már zuhanunk, mondta az előadó, zuhanhatunk még többen, zuhanhatunk különféle eszközökkel, amelyeket eleinte a téli sportoktól, a síelőktől kölcsönöztek, ha már zuhanunk, zuhanhatunk nagy tömegben: a világrekord 420-nál több ejtőernyős alakzata, ehhez nyolc Hercules szállítógép kellett, amelyekből egyszerre kizúdultak a résztvevők. A nem ejtőernyősöknek is a lebegés élményét nyújtják a függőleges szélcsatornák, Magyarországon Szadán működik egy ilyen, szépen látni onnan a honi ejtőernyőzés egyik központját, Gödöllőt.

Végül néhány éve megszülettek az első „wingsuit”-ok: az újságíró megkönnyebbülten hallotta az előadó szájából, hogy végre léteznek autentikus magyar kifejezések is: zuhanószárny vagy denevérruha. És megtörtént az, ami mindeddig tökéletesen elképzelhetetlen, lehetetlen volt, de egy bátor denevérember megtette, hogy csak a szárnyaival, ejtőernyő nélkül, siklásban ért földet, egészen pontosan landolt 18 és fél ezer üres papírdobozon.