Szentgyuri egy csoda. Számomra mindig is az volt. Először azt írtam róla, ő volt az őcsényi repülőtér lelke, mozgatója, de kijavított, hogy az nem ő volt, hanem inkább Kóré Vili. Ezen kár vitatkozni, ő tudja jobban. Való igaz, sok emlékem van Kóré Viliről is, amikor edzőtáborainkat – úgymond – menedzselte, fergeteges reggeli büféket készített, és mindenről gondoskodott, ami szemünk-szájunk ingere volt. Vagy csak állt kint a fák között, szép, növekvő hasa mellett lazán tartotta a locsolócsövet, gondozta a kertet.

Őcsény, ahol vitorlázórepülőként kezdte. Fotó: Czégény Péter

Szentgyuri orosz ventilátorból, egyéb kacatból összehozott egy repülőgép-szimulátort, ami működött. Beülhettem, és mehettem egy útvonalra, ahol vagy sikerrel földet értem, vagy lezuhantam. Egy év alatt megtanult angolul, hogy értse a világot. Később kicsi gyerekeinek is tanította az angolt, azt mondta, hogy néha elvétik: „sap”-ot mondanak „nap” vagy „sun” helyett, de azért működik a tanítás.

Soha életemben ilyen repülés és tudás iránt elhivatott embert még nem láttam. Az ász Szentgyörgyi Dezső leszármazottja (bocsánat, a báty-öcs-nagybácsi kapcsolatokat képtelen vagyok feldolgozni). Sokan azt gondolnák, ennél többet már nem is kell mondani. De kell. Mert ő is megtestesít valamit, ami a családi örökségtől nemhogy távol állna, de gazdagítja a történelmüket. Szerencsémre találkoztam vele sokszor, és dolgoztam vele vitorlázó versenyeken, ahol ő értékelte ki a versenyző gépek teljesítményét. Én meg írtam a versenyújságot, ami erről szólt. A tábortűznél gitározott, de előtte odaadta nekem fénymásolásra a kedvenc dalainak szövegét, hogy ne érezzem magam hátrányban. Sok olyan dalszövege volt, amitől még ma is a falnak megyek. Ült ott, nézett a tűzbe, énekelt és pengette a húrokat. Mindenki őt hallgatta. Mert ő olyan.

Szentgyörgyi György - B737 szimulátor vezető oktató

(Jaj, ezen a képen úgy néz, mintha azt mondaná: „Gyerekek, nagyon büdös ez a kolbász, de majdcsak túlesszük magunkat rajta!” Én már látom a szája szögletéből előkívánkozó vigyort, de szerintem te is látod. Baromi nehéz lehetett neki ilyen képet vágni…)

1976-ban repülő pályafutását vitorlázórepülőként Őcsényben. 1996-ban került a Malévhoz, ahol a Boeing 737-es típus szinte minden változatát (-200, -300, -400, -500, -600, -700, -800) végigrepülte. 2004. december 4-én repülte első kapitányi útját. Közel 10.000 órát gyűjtött eddig össze. (Egy Piper Aztecet egy amerikai sráccal kettesben hazahozott anno Amerikából Új-Foundland, Kanada -Azori-szigetek érintésével.)

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett autómérnöki diplomát 1981-ben. A Nemzetközi Repülőszövetség (FAI) Paul Tissandier-diplomával tüntette ki a magyar sportrepülésben elvégzett informatikai fejlesztésekért. Jelenleg a Kiképzési Központban e-learning fejlesztéseket végez  a repülés mellett.

(Hogy erről is mi jut eszembe? Valamikor 90-ben, a komputerek „hőskorában”, amikor a Magyar Repülő Szövetségnek egyetlen olyan számítógépe volt, amit valami 250 ezer forintért vettek amikor az átlagfizetés közelítette a 16 ezer forintot, a gép tárolókapacitása pedig a 200 kilobájtot , és Matuzzal szerettük volna használni, de nem volt még Windows, csak Kedit, ami ugyan valamiféle szövegszerkesztő, de rettentően buta, viszont nem volt más, szóval Szentgyuri írt egy aprócska programot, amit úgy lehetett elindítani, hogy a DOS-ba beírtam, hogy „Daka ír”. És akkor írhattam. Volt egy másik is: „Matuz ír” – és akkor Matuz István, a főpilóta is tudott írni. Ilyen kattogó, oda-vissza szaladgáló, írógépeken használatos festékszalaggal működő nyomtató már volt akkor is, tehát képesek voltunk szövegeket nyomtatni, amitől hű de menőnek érezhettük magunkat! Szentgyuri nélkül viszont ezt sosem tudtuk volna megoldani: ő már akkor is sokkal messzebbre látott, és többet tudott bármelyikünknél számítástechnikailag, amely szó jelentése még sokaknak is csak sokkal később esett le.)

Ez az arc számomra nagyon fontos arc. Ne azt nézd, hogy lefittyed a szája széle, vagy a szeme szöglete, ó, nem, tud ő vigyorogni is! Legtöbbször! Alapvetően egy édes, szeretni való, csodálatos pofa. Nála kedvesebb ember nincs. Csak a saját benyomásaimról tudok beszélni: nála innovatívabbat, kreatívabbat, emberibbet, szerényebbet, csodálatosabbat a föld még nem hordott a hátán. Persze ez csak az én véleményem, de gondoljátok meg... Nem szoktam hiába pofázni.

Egyszer elárulta: lehet valami az előző inkarnációjában, ami most jön elő: volt alkalma felülni egy lóra - amit azelőtt soha nem próbált -, és simán elvágtatott, mint egy cowboy, mintha mindig is ezt csinálta volna. Még a pisztolyt is a kezében érezte. Tudta, mit kell tenni. Maga is elcsodálkozott ezen, de ezt megtörtént. Ő sem értette. Csak érezte, hogy ezt már valamikor megtette.

Ha ezt a dalt meghallgatod, akkor kicsit beleláthatsz a lelkébe. Nekem sikerült. Úgy hozta a kazettát, mint győzelmi jelvényt a munkaszobába, ahol a versenyújságon dolgoztunk a vitorlázó versenyen, Békéscsabán, 92-ben, hogy „Ezt hallgassátok meg!” És meghallgattuk, és minden nap, és szinte a himnuszunkká vált - persze itt csak magamról, róla és Hegedűs Dezsőről (a repülőszövetség főtitkára) tudok beszélni, mert mi nagyjából mindig egy húron pendültünk.

Amikor vége lett a vitorlázóversenynek, Szentgyuri és Dezső látványosan, kint a füvön magára locsolt egy üveg pezsgőt, fürödtek benne és táncoltak, fehér pólójuk teljesen elázott. Így zárták a versenyt, amely sikeres volt, és örültek, hogy a munkájuk is lezárult.

Azt hiszem, csak én nem örültem. Annyira jó volt velük dolgozni, együtt lenni, naponta mindenféle kihívásnak megfelelni (kinek mi jutott), hogy úgy éreztem: akármeddig szívesen csinálnám. Ilyen hangulat, ilyen légkör, ami ott, akkor létrejött, az ember életében kevésszer adatik meg. Tudod: amikor mindenki mindenkiért önzetlenül hajtja magát, és semmi nem számít, csak a verseny, csak a cél. És közben van barátság, van humor, van hülyeség, és főleg nyár, meg aztán — így utólag fiatalság!

szentgyuri

Szentgyuri egy csoda. Számomra mindig is az volt. Ő volt az őcsényi repülőtér lelke. A mozgatója. Orosz ventilátorból, egyéb kacatból összehozott egy repülőgép-szimulátort, ami működött. Egy év alatt megtanult angolul, hogy értse a világot. Később kicsi gyerekeinek is tanította az angolt, azt mondta, hogy néha elvétik: „sap”-ot mondanak „nap” vagy „sun” helyett, de azért működik a tanítás.

 

Soha életemben ilyen repülés és tudás iránt elhivatott embert még nem láttam. Az ász Szentgyörgyi Dezső a nagybátyja. Sokan azt gondolnák, ennél többet már nem is kell mondani. De én találkoztam vele sokszor, és dolgoztam vele vitorlázó versenyeken, ahol ő szabta meg a versenyző gépek útvonalait. Én meg írtam a versenyújságot, ami erről szólt. A tábortűznél gitározott, de előtte odaadta nekem fénymásolásra a kedvenc dalainak szövegét, hogy ne érezzem magam hátrányban. Sok olyan dalszövege volt, amitől még ma is a falnak megyek. Ült ott, nézett a tűzbe, énekelt és pengette a húrokat. Mindenki őt hallgatta. Mert ő olyan.

 

Egyszer elárulta: lehet valami az előző inkarnációjában, ami most jön elő: volt alkalma felülni egy lóra - amit azelőtt soha nem próbált -, és simán elvágtatott, mint egy cowboy, mintha mindig is ezt csinálta volna. Még a pisztolyt is a kezében érezte. Tudta, mit kell tenni. Maga is elcsodálkozott ezen, de ezt megtörtént. Ő sem értette. Csak érezte, hogy ez valahol a génjeiben van.

Szentgyörgyi György - B737 szimulátor vezető oktató

 

(Jaj, ezen a képen úgy néz, mintha azt mondaná: „Gyerekek, nagyon büdös ez a kolbász, de majdcsak túlesszük magunkat rajta!” Én már látom a szája szögletéből a következő pillanatban kitörő vigyort, de szerintem te is látod. Baromi nehéz lehetett neki ilyen képet vágni…)

1976-ban repülő pályafutását vitorlázórepülőként Őcsényben. 1996-ban került a Malévhoz, ahol a Boeing 737-es típus szinte minden változatát (-200, -300, -400, -500, -600, -700, -800) végigrepülte. 2004. december 4-én repülte első kapitányi útját. Közel 10.000 órát gyűjtött eddig össze. (Egy Cessnát egyedül hazahozott anno Amerikából az északi tájakon keresztül; csak azért nem írom, hogy Alaszka, vagy Grönland érintésével, mert nem akarom őt meghazudtolni. Az sem biztos, hogy elméseli, mert annál sokkalta szerényebb.)

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett autómérnöki diplomát 1981-ben.  Az Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) Paul Tissandier diplomával tüntette ki a magyar sportrepülésben elvégzett informatikai fejlesztésekért. Jelenleg a Kiképzési Központban e-learning fejlesztéseket végez  a repülés mellett.

(Hogy erről is mi jut eszembe? Valamikor 91-ben, a komputerek „hőskorában”, amikor a Repülőszövetségnek egyetlen olyan számítógépe volt, amit valami 250 ezer forintért vettek – amikor az átlagfizetés közelítette a 16 ezer forintot, a gép tárolókapacitása pedig a 200 kilobájtot –, és Matuzzal szerettük volna használni, de nem volt még Windows, csak Kedit, ami ugyan valamiféle szövegszerkesztő, de rettentően buta, viszont nem volt más, szóval Szentgyuri írt egy aprócska programot, amit úgy lehetett elindítani, hogy a DOS-ba beírtam, hogy „Daka ír”. És akkor írhattam. Volt egy másik is: „Matuz ír” – és akkor Matuz István, a főpilóta is tudott írni. Ilyen kattogó, oda-vissza szaladgáló, írógépeken használatos festékszalaggal működő nyomtató már volt akkor is, tehát képesek voltunk szövegeket nyomtatni, amitől hű, de menőnek érezhettük magunkat!. Szentgyuri nélkül viszont ezt sosem tudtuk volna megoldani: ő már akkor is sokkal messzebbre látott, és többet tudott bármelyikünknél számítástechnikailag, amely szó jelentése még sokaknak is csak sokkal később esett le.)

Ez az arc számomra nagyon fontos arc. Ne azt nézd, hogy lefittyed szája széle, vagy a szeme szöglete, ó, nem, tud ő vigyorogni is! Legtöbbször! Ő alapvetően egy édes, szeretni való, csodálatos pofa. Nála kedvesebb ember nincs is. Csak a saját benyomásaimról tudok beszélni: nála innovatívabbat, kreatívabbat, emberibbet, szerényebbet, csodálatosabbat a Föld még nem hordott a hátán. Persze ez csak az én véleményem, de gondoljátok meg.. Nem pofázok hiába.

http://www.youtube.com/watch?v=Ap-TkoPWjqE&feature=related

Ha ezt a dalt meghallgatod, akkor kicsit beleláthatsz a lelkébe. Nekem sikerült.