Terelésen innen, Dunán túl
A Dezső egészen Esztergom-Kertvárosig vitte a csapatot, ahol hamarosan egy remot Dácsia, majd a Komárom felé közlekedő szóló Bz bukkant fel. A 4-es vonalon egész kellemes tempóval haladt a kis motorkocsi, a kihasználtság egy vasárnap reggelhez képest nem volt rossz. Esztergomtól Süttőig szinte minden ülőhely foglalt volt, ez Komáromig fokozatosan félházra csökkent.
Rövid komáromi várakozás után irány Győr, a Halbikból álló szerelvényt egy Teknő továbbította. A megyeszékhelyre befutva a szemben levő peronon már ott állt a GYSEV vonata Sopron felé. A végén levő Schlieren kocsi ideális a vasútbarátok számára a nagy, lehúzható ablakok miatt, bár a morcos idő nem csábított sem fotózásra, sem pedig az ablakon való kikönyökölésre. Csornán amúgy is le kellett szállni, hogy a másfél órás ebédszünet után ismét egy újraindított forgalmú mellékvonal felé induljunk tovább.
A szóló BZ-n bizony az ötfős csapat adta az utazóközönség döntő részét, rajtunk kívül mindössze két utas volt. Igaz, ez vasárnap délben nem sokat jelent.
Pápán rövid várakozás után befutott a szombathelyi gyors élén a 2120-as Csörgővel, a kocsik pedig ismét Halberstadtból származtak. A viszonylag jó állapotú pályán hamar megérkezett a vonat Celldömölkbe, ahol a mozdonyt lekapcsolták, hogy egy Szilinek adjon helyet Szombathelyig. Ezt viszont nem vártuk meg, a szomszédos vágányon álló V43 3000+Bo+B összeállítású szerelvénnyel Ukkig utaztunk. A vonal jó részét az utóbbi években felújították, így 120-as tempóval haladhatott a vonat. Fura viszont, hogy Jánosháza környékén több szűk ív is megmaradt, ahol hatvan kilométer per órás sebességre kell lassítania a vonatnak. Hamarosan Ukkra érkezett a vonat, ahol szintén a szomszédos vágányon állt a Tapolca felé induló Bz egy mellékkocsival.
Néhány perc múlva el is indult a rövidke szerelvény, bő fél óra múlva pedig meg is érkezett Tapolcára. Itt már bent állt a 312-es Remot Szergej által továbbított budapesti sebesvonat, amely hat kocsiból, jellemzően Bo, Bko és By sorozatúakból állt.
A sebesvonatunk különlegessége volt, hogy a 30-as vonal átépítése miatt ez a vonat terelőútirányon át, Szabadbattyán–Börgönd–Pusztaszabolcs felé közlekedett. Emiatt nem is volt szükség gépcserére, egészen a Déliig maradt a szerelvény élén a ráncfelvarrott luganszki erőművész. Igaz, ezt az erejét nem igazán kellett fitogtatnia, mert a sok utas ellenére Balatonfüredig összeszedett mintegy negyedórás késést a laza menetrend miatt már lényegében Szabadbattyánig behozta. Így Kelenföldre már a menetrendhez képest hat perccel korábban érkezett a vonat.
A Szabadbattyán–Börgönd és a Börgönd–Pusztaszabolcs vonalat a 30-as vonal felújításához kapcsolódóan, jórészt bontott anyagból újították fel, illetve ahol nem volt szükség komolyabb munkákra, ott csak ágyazatot cseréltek, illetve szabályoztak. E két szakasz állapotát bizony sok más vonal megirigyelné. Valaha fővonal is volt: a MÁV a Déli Vasút konkurenciavonalaként építette meg, hogy a közös pályahasználat elkerülésével lehessen a fővárosból a Balaton északi partjára utazni a Pusztaszabolcs–Börgönd–Szabadbattyán–Tapolca útvonalon.
Sokszor jogosan szidjuk a magyar vasutat, de a vasárnapi teljesítményére igazán nem lehet panasz, a Balaton északi partjának kivételével mindenhol pontosak voltak a vonatok. Utóbbi helyen pedig hatékonyan lehetne segíteni alacsony padlószintű, sok ajtajú vonatokkal. De ez egyelőre a reményteli jövő zenéje. Utunk során 468 kilométert tettünk meg.
