Utasjogok: Európai Bizottság kontra európai légitársaságok

iho   ·   2013.03.13. 19:00
cim

A repülőgéppel utazók jogainak jobb érvényesülése érdekében mutatott be újabb javaslatot szerdán az Európai Bizottság. A javaslattal a Bizottságnak az a célja, hogy azonosítsa a jelenlegi szabályozásban nem megfelelően körülírt vagy nem elég konkrétan szabályozott, úgynevezett szürke területeket, vagyis, hogy bezárjon egyes kiskapukat, szabályozza az utasok panaszainak kezelési módját, a légitársaságok szankcionálását, valamint egyúttal olyan elemeket is tartalmaz, amelyek nem rónak méltánytalanul nagy anyagi  terhet a légitársaságokra – olvasható az MTI hírében.

Szürke területnek találta a bizottság a mostani szabályozásban, hogy a légitársaságnak mikor és hogyan kell tájékoztatnia az utasokat egy járat késéséről vagy törléséről. A bizottság szerint ezt legkésőbb az eredetileg tervezett indulási időpontot követően fél órával minden utasnak joga megtudni.

Vannak olyan körülmények...

„Utálok várakozni a reptéren, nyilván önök is utálják, ha megváratják magukat a reptéren” – kezdte sajtótájékoztatóját Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedésért felelős, észt alelnöke,
A bizottság szerint az sincs pontosan meghatározva, hogyan kell értelmezni azokat a „rendkívüli körülményeket”, amelyek bekövetkezésekor a légitársaság nem kötelezhető kártérítésre. Ezen is változtatnának. Az új szabályozás azt is előírná, hogy négy óra helyett már két óra késés esetén is gondoskodnia kell a légitársaságnak az utasok ellátásáról, ételről, italról, továbbá azt is, hogy ha a gép több mint öt órát vesztegel az aszfalton, akkor az utas elállhat az utazástól, joga van leszállni a gépről és visszamenni a reptér épületébe.

Az új szabályok szerint a légitársaságnak az is kötelessége volna, hogy ha nem képes legfeljebb 12 órás késéssel saját járattal garantálni, hogy az utasok elindulhassanak, akkor egy másik légitársaság vagy más közlekedési eszköz, például busz vagy vonat igénybevételével kell őket útnak indítania.

...amikor tényleg nem a légitársaságon múlik...

„Az Európai Unión kívül ezek a szabályok csak akkor érvényesek, ha európai légitársasággal utaznak, vagyis ezzel azt is üzenjük: repüljenek európai légitársaságokkal!” - fogalmazott az új szabályok ismertetésekor a távirati iroda összefoglalja szerint Siim Kallas.

Az Európai Légitársaságok Szövetsége (Association of European Airlines, AEA) az iho/repüléshez is eljuttatott közleményében üdvözli magát a tényt, hogy az Európai Bizottság felülvizsgálja azokat a mostani szabályokat, amelyeket mind a légiutasok, mind a légitársaságok már sokszor bíráltak, és különlegesen sok ügyet kellett az Európai Bíróság elé vinni. Az a szövetség és a közlekedési biztos szerdai tárgyalásain is elhangzott, hogy összetettebb és következetesebb szabályozásra van szükség.

...hogy el tud-e indulni a járat

2012-ben az AEA légitársaságai 370 millió utast szállítottak. A rendkívül erős verseny közepette az AEA-társaságoknak is érdeke, hogy a lehető legjobb  minőségű legyen az utaskiszolgálás, hangzik a szervezet  közleménye, amely ugyanakkor megállapítja, hogy a 2010-es, az izlandi vulkáni hamu által adódott krízishelyzet és a mostani rendkívül kedvezőtlen téli időjárás is bizonyította, hogy különleges körülmények bármikor adódhatnak, amelyek kívül esnek a légitársaságok cselekvési körén, és amelyeknek kivételt kellene képezniük a felelősségvállalási kötelezettség körében. Ugyanakkor bizonyos olyan esetekben, amikor a problémákat a légiközlekedés más szereplői okozzák, meg kellene osztani a felelősséget, mondja az AEA közleménye.

„Elismerjük az Európai Bizottság erőfeszítéseit, hogy átdolgozzák a szabályozást, de kifejeztük aggodalmunkat azzal kapcsolatban, hogy a technikai problémák nem minősülnek különleges körülményekként, azok a plusz költségek sem, amelyeket külső adminisztratív terhek rónak az iparágra” –  nyilatkozta az AEA főtitkára, Athar Husain Khan, aki elmondta: azt reméli, hogy az Európai Parlamentben a tervezet vitája során olyan szabályozás alakul ki, amelynek zökkenőmentes bevezetése nem csak az utasok, hanem az egész iparág érdekeit szolgálja.

Kapcsolódó hírek