A Balatonfüredi Yacht Club (BYC) a Nemzetközi Laser Osztályok Szövetségével (ILCA) és a Magyar Vitorlás Szövetséggel (MVSZ) együttműködve rendezi meg a Grupama - OTP Balaton Laser Worlds 2013 világbajnokságot, az év legnagyobb vitorlás eseményét Balatonfüreden. A Balaton Laser Worlds esemény mindhárom Laser osztály fiatal versenyzőinek lehetőséget ad, hogy megmutassák tudásukat.

A versenyzők már a múlt héten megérkeztek a balatonfüredi kikötőkbe, hogy az előfutamok során megismerhessék a balatoni szél- és terepviszonyokat. A világ minden tájáról érkeznek a fiatalok, hogy megmérettessék magukat a Laser 4,7 (4,7 négyzetméteres vitorlázattal), Laser Radial (5,7 négyzetméteres vitorlázattal), vagy a Laser Standard (7 négyzetméteres vitorlázattal) kategóriák valamelyikében a Balatonfüred előtti vízfelületen. A szélviszonyok az elmúlt héten nem könnyítették meg az edzéseket, ugyanis állandóan változó északi szél fújt le, nem is kis erőlvel, de ez nem riasztotta vissza a tengeri viszonyokhoz szokott versenyzőket a vízreszállástól.

A programok az előzetes regisztrációval június 27-én kezdődtek, majd 28-ától már előfutamokat is rendeztek, azonban az első éles versenyek csak július nyolcadikán, a 4,7-esben versenyző fiatalok futamaival kezdődnek, majd 13-án záródik le a legkisebb vitorlázattal versenyzők programja. Június 14-étől a Radial kategóriában a női versenyzők és a Standard U21-esek versenyei kezdődnek, és végül július 21-én fejeződik be terv szerint a program a Vitrolás téren rendezett díjátadó ceremóniával.

A versenyek a balatonfüredi nagymólóról is láthatóak lesznek, azonban a vitorlázás egyedisége miatt nem egyszerű követni a futamok állását, de mindenképpen látványos programra számíthat az, aki ezidőtájt a környékre látogat.

Már az előfutamok eredményei is követhetőek az Grupama - OTP Balaton Laser Worlds 2013 Championship honlapján.