A Start nem tudja a wifis vagonba adni a jegyet

Tevan Imre   ·   2013.04.11. 17:37
IMG_6665

Kérdéssel fordultunk a MÁV-Starthoz, illetve a MÁV-kommunikációhoz, amely arra vonatkozott, hogy az IC-re szálló utas kérheti-e a jegyét olyan vagonba, amelyben van vezeték nélküli internet. Alább a kérdés és a válasz:

Ha jól értjük, előbb-utóbb valamennyi startos IC- és elővárosi kocsi kap majd wifiszolgáltatást. Tehát a végleges állapot szerint minden IC minden kocsijában lesz internet. (Igaz ez?) De amíg a program folyamatban van, tehát jelenleg egy-egy IC-szerelvénynek nem minden kocsijában érhető el ez a szolgáltatás. Jegyvásárláskor kérheti-e az utas, hogy wifis kocsiba kapja a helyjegyét? Miért nem? Átülhet-e ilyenkor az utas az internetes kocsiba, ha van ott szabad hely?

Igen, valamennyi, a MÁV-Start által üzemben tartott budapesti elővárosi és intercitykocsiban elérhető lesz az utasok számára a wifiszolgáltatás. Ez alól azonban kivételt jelentenek többek közt például a nemzetközi forgalomban is közlekedő Keleti honállomású kocsik, amelyek részt vesznek az intercity-forgalomban is, illetve a teljesen elavult kocsik.

Jegyvásárlás esetén a vasúttársaságnak nincs lehetősége wifis kocsiba célzottan helyet adni, mert a helyfoglaló program nem ismer ilyen jellegű szolgáltatást. Az utas átülhet olyan kocsiba, ahol a wifiszolgáltatás elérhető és van még szabad hely, de amennyiben az adott helyre a megfelelő helyjeggyel rendelkező utas megérkezik, az ülőhelyet át kell adni a részére.

Lutri, hogy wifis helyet kapunk-e<br />(a szerző felvétele)

Kapcsolódó hírek