Az Alstom metrókocsik gyerekbetegségei

iho/vasút   ·   2012.12.03. 08:58

Sorozatosan meghibásodnak az új Alstom metrókocsik – értesült a Blikk BKV-s körökből. A lap úgy értesült, hogy már több alkalommal is elromlott a jármű kommunikációs rendszere, egyszer pedig a metró ellenkező irányban indult el az Örs vezér terénél és nekikoccant az ütközőnek.

Bár alig néhány közlekedik belőlük a 2-es metró vonalán, volt olyan nap, amikor a Metróért Egyesület értesülése szerint egyetlen délután lenyílt a fénycső armatúraborítása, kinyílt az egyik megszakító berendezéseket tartalmazó szekrény és ezt sem lehetett visszacsukni. Többször lefagy, megáll, ilyenkor újra kell indítani a rendszerét. A BKV szerint szoftverfrissítés kell.

Ugyanekkor a teljes kommunikációs rendszer is leállt. Nevük elhallgatását kérő BKV-s források szerint a sorozatosan ismétlődő bajokat többnyire számítógépes hibák okozzák, amire egy megoldás van, újraindítani a rendszert. Mivel a járművet szinte teljes egészében számítógép vezérli, ha lefagy a szoftver, a jármű nem működik. A Blikk úgy tudja, hogy a BKV szoftverfrissítésekkel próbál úrrá lenni a helyzeten.

A BKV sajtóosztálya a lap megkeresésére nem tagadta, hogy bajok vannak az egyenként mintegy 1 milliárd forintba kerülő Alstom metrószerelvényekkel. „Kisebb hibák, rendellenességek minden berendezésnél előfordulhatnak. Ezek fontos tapasztalatot jelentenek az üzemeltetés szempontjából. Minden ilyen hibát a gyártó köteles garanciában javítani. A próbafutások célja, hogy kiszűrjük a hibákat és felkészüljünk a hasonló helyzetekre” – írták válaszlevelükben. Arról viszont nem tudnak, hogy a vonat rossz irányba indult és ütközött volna.

Kapcsolódó hírek