Hálókocsi-koncepciók, újgenerációs járművek, akkus meghajtások az InnoTranson

iho/vasút   ·   2026.09.24. 09:40
innotrans2026_messeberlin

Javában zajlik az idei berlini vasúti szakvásár, írásunkban a második nap legfontosabb történései.

A szeptember 22–25. között zajló eseményre rekordszámú kiállító jelentkezett: a 42 csarnok megtelt, a kétszázezer négyzetméternyi kiállítótéren több száz vállalkozás prezentálja portékáit és szolgáltatásait. A bemutatandó 113 járművet három és fél kilométernyi vágányon helyezték el.

Az első napról készült összefoglalónkat ide kattintva olvashatják. Alább a második nap eseményei, zanzásítva.

Az Alisa elnevezésű, moduláris belső kialakítású, emeletes hálókocsi-koncepció életnagyságú modelljét is szemügyre lehetett venni az idei InnoTranson. A teljes mértékben akadálymentes jármű célja, hogy átformálják vele az európai éjszakai vonatozást. Az ötlet kitalálója, Olaf Schulz elmondta: most, hogy a kutatási projekt lezárult, azt remélik, hogy sikerül érdeklődőket találniuk az elképzelés valóra váltásához.

Az Alisa hálókocsi-koncepció (kép forrása: DLR / Railway Gazette)

Alstom. Nagy üzletet húztak be a franciák: Európa egyik vezető vasútijármű-lízing cége, a Northrail egy összesen legfeljebb száz, villamos üzemű, kiegészítő dízelerőforrással is ellátott Traxx Shunter tolatómozdony megrendelését lehetővé tevő keretmegállapodást írt alá a gyártóval. Az akár 700 millió eurós (jelenlegi árfolyam alapján cirka 255 milliárd forintos) üzlettel egy újgenerációs tolatómozdonyt alkothat meg az Alstom, mérföldkövet jelentve a gyártó többévnyi, az ügyfelekre fókuszált kutatási, innovációs és fejlesztési tevékenységében. Az első gépeket várhatóan 2029 végén veheti át a hamburgi székhelyű Northrail, mely a németországi vasúti áruszállítási piacon tervezi bérbe adni a mozdonyokat.

A Northrailnek építendő Traxx Shunter tolatómozdonyok látványterve (kép forrása: Alstom SA)

HeiterBlick. A nemrég a lengyel Pesa által felvásárolt, német villamosépítő vállalat a Würzburgnak gyártott villamosok egyikét hozta el Berlinbe. Elmondták, az akvizíciót követően továbbra is önálló vállalatként működnek.

A HeiterBlick würzburgi villamosa (kép forrása: Railway Gazette)

Henkel. A német vegyipari cég ragasztástechnológiai ágazata bemutatta a Teroson MS 940 elnevezésű, izocianátmentes összetételű ragasztó- és tömítőanyagát, mely, rugalmas rögzítést garantál vasúti járművek nagy igénybevételnek kitett alkatrészeinek, köztük ablakok, ajtók, ablakkeretek, panelek, valamint egyéb szerkezeti és félszerkezeti elemek rögzítéséhez.

Nox Mobility. A német vállalkozás elhozta Berlinbe új hálókocsiját, mely több szolgáltatási szintet fog kínálni: a Double Loft egy nagyméretű franciaágy köré építi a kupét, a Single Loft pedig egyetlen utasnak kínál privát fekvőhelyet. 2027 második felében újabb szinttel bővül a repertoár: forgalomba áll a Nox Suite kategória, melynél a privát tér nappal munkahelyként tud funkcionálni egy nagy asztallal, éjszakára pedig egy kétméteres ággyá alakítható. És ez még nem minden: 2028-ban jön a Double Vista luxusszint is.

A Nox Mobility hálókocsija (kép forrása: railway-news.com)

A társaság ezzel egyidejűleg elindította a jegyvásárlást új, Hamburg és München közötti éjszakai járatára, mely 2027 márciusában indul majd el. A kezdetben mindkét irányban hetente háromszor elérhető vonatok menetrendjét az üzleti utasok igényeihez lőtték be: a Hanza-városból 21:22-kor indul majd, Münchenbe másnap 8:14-kor fut be, ellenkező irányban 21:20-kor startol és 8:27-kor áll meg Hamburgban. Útközben Brémában és Augsburgban is meg fognak állni a vonatok.

Siemens Mobility. A német gyártó lerántotta a leplet az ÖBB által rendelt, távolsági utazásokhoz konfigurált Mireo motorvonatáról, a railjet M-ről, melyből 31-et szereznek be az osztrákok egy akár száz jármű vásárlását lehetővé tevő keretszerződés részeként. A százhatvan kilométer/órás tempóra képes motorvonatok első példányai 2028-ban állhatnak forgalomba. Az alacsony belépésű railjet M-ek 257 ülőhelyet kínálnak: 27-et első-, 188-at másodosztályon, plusz 42 lehajtható ülést. A többcélú terekben tizennégy kerékpárt, valamint 54 pár sílécet vagy hódeszkát lehet elhelyezni, megkönnyítve az alpesi úticélok elérését. A fedélzetre étel/italautomatákat is telepítettek, a kicsik szórakoztatásáról pedig játszórészleg és gyerekmozi gondoskodik.

A Siemens az ÖBB-nek épít railjet M márkanevű Mireókat (kép forrása: Siemens Mobility)

Stadler. A svájci vállalat a stuttgarti villamosokat üzemeltető Stuttgarter Straßenbahnen (SSB) számára gyártott egyik, S-DT8.16 sorozatú könnyűvasúti szerelvényt prezentálta. A cseppet sem szokványos kinézetű járművet a német város kihívást jelentő, meredek emelkedőkkel, alagutakkal tarkított villamoshálózatához szabta a Stadler, rugalmas üzemelést kínálva.

A Stadler Stuttgartnak szánt könnyűvasúti szerelvénye (kép forrása: Railway Gazette)

A gyártó elhozta a svájci nemzeti vasút teherfuvarozási ága, az SBB Cargo Switzerland számára épített, villamos-akkumulátoros Euro DuFour mozdonyok egyik példányát is. A felek két éve írtak alá megállapodást 36 négytengelyes, duálüzemű vontató vásárlásáról, melyek közül huszonkettőt akkumulátorokkal is ellátnak „last mile” funckióként. A megállapodás opcionálisan további 93 jármű megrendelését is lehetővé teszi. Az Euro DuFourt svájci és európai felhasználásra tervezék, szem előtt tartva az alacsonyabb tengelynyomást, energiafogyasztást és infrastrukturális kopást. A konstrukció javítja a sín és a kerekek közötti kölcsönhatást: a számítások szerint a hagyományos tehermozdonyokhoz képest körülbelül húsz százalékkal csökkenti a vágányelhasználódást.

(Nyitóképünk forrása: Messe Berlin)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Jönnek a cseh–szlovák railjetek!

Korcsmáros Gábor   ·   2026.09.24. 10:00

A szlovák személyszállító vasúttársaság a berlini Innotranson írt alá megállapodást a Škoda Group és a ŽOS Trnava konzorciumával nyolc, egyenként hétkocsis, távolsági forgalomra szánt villamos motorvonat beszerzéséről.