Alternatív hajtásláncok és digitalizáció: dübörög a 2026-os InnoTrans
Elindult az idei berlini vasúttechnológiai szakkiállítás. Minden eddiginél nagyobb részvétel: száztizenhárom jármű, tizenhét országból, Amerikától Európán át Ázsiáig. Az első nap összefoglalója.
Gyorsan elröppent két év, így 2026-ban is megnyitott az idén harmincéves jubileumát ünneplő InnoTrans nemzetközi vasúti szakkiállítás és -vásár, Európa legfontosabb ilyen jellegű rendezvénye a Messe Berlin területén. A szeptember 22-étől 25-éig zajló eseményre rekordszámú kiállító jelentkezett, a bemutatandó járműveket három és fél kilométernyi vágányon helyezhették el. A négy nap során több tízezer érdeklődőre számítanak.
Fontos európai rendezvényre Európai Vonattal! Az európai vasúti ágazat háromszáznál is több képviselője utazott szeptember 21-én Brüsszelből Berlinbe az úgynevezett Európai Vonaton, vagyis egy dedikáltan a szakvásárra induló nagysebességű vonaton. A 2026-ban másodjára útnak indított járatot az Európai Vasút Közös Vállalkozás az Európai Közösség Mobilitási és Közlekedési Főigazgatóságával (DG MOVE), a Nemzetközi Partnerségekért Felelős Főigazgatóságával (DG IntPa), valamint az Európai Unió Vasúti Ügynökségével (ERA) közösen hívta életre. A résztvevők útközben, a fedélzeten is számos kerekasztal-beszélgetést és kétoldalú találkozót tartottak, többek között a vasút ellenállóképességével, az európai nagysebességű vasúthálózat fejlesztésével, a vasúti rendszerek harmonizációjával kapcsolatosan, továbbá az emberi tényezőket érintően.
A 2026-os InnoTrans hivatalos megnyitóján Aposztolosz Cicikosztasz uniós közlekedési biztos elmondta, nagy vasútrajongó, azonban úgy véli, a vasúti ágazat jelenleg valós értékén alul adja el magát. A Kaliforniai Nagysebességű Vasúti Szövetség (CHSRA) vezérigazgatója, Ian Choudri arról beszélt, a vállalat kiemelt figyelmet fordít az európai vasúti beszállítókkal való együttműködésre annak érdekében, hogy az Egyesült Államokban is létrejöhessen egy nagysebességű vasúthálózat.
3Binfra. A vasúti szoftvereket készítő osztrák cég bemutatta a Railcity elnevezésű, az infrastruktúra-gazdálkodás modellezésére szolgáló, virtuális európai vasúthálózatot. A vállalat szerint ez az első ilyen jellegű, szoftverfüggetlen referenciavasút.
Alstom. A francia nagyvállalat elhozta az olasz Trenitalia által rendelt Intercity 200-as motorvonatok egyik példányát Berlinbe. A kétszáz kilométer/órás sebességre képes szerelvény 403 ülőhelyet kínál, magasabb szintű akadálymentesítés és komfort mellett.
CRRC. A kínai vállalat három, előremutató járművét leplezte le az InnoTranson:
- a hattengelyes Velforce tehermozdony-családjának kétezer kilowatt teljesítményű, hidrogén-üzemanyagcella meghajtású prototípusát;
- a Vellink elnevezésű, intelligens metróvonat-prototípusának egy, két kocsiból álló részét; valamint
- a Magix okospőrekocsit.
Hitachi Rail. A japán–olasz vállalat az olasz piacra szánt, mára már jól ismert és beváltnak számító ETR1000 Frecciarossa motorvonatot hozta el.
Hyundai Rotem. A koreai vállalat bemutatta újgenerációs nagysebességű motorvonat-koncepcióját egy méretarányos makett formájában, ezen felül a villamos- és hidrogénhajtású villamosaihoz kifejlesztett, fizikai mesterséges intelligencián alapuló önvezető rendszert.
Končar. A horvátoknak is van mivel büszkélkednie: a vasúti járműgyártó Berlinben rántotta le hivatalosan a leplet saját tervezésű és gyártású dízel-villamos motorvonatáról; a korszerű járműveket a Zágráb–Split vonalra szánják.
Pandrol. A francia cég az InnoTranson prezentálta Safe Driven elnevezésű, menetes rögzítőrendszerének legújabb verzióját. A Safe Driven/QuickFitet úgy alkották meg, hogy rendkívül gyors pályaépítést és -karbantartást tegyen lehetővé, csökkentve ezzel a szakképzett munkaerőtől való függést.
Plasser & Theurer. Az osztrák vállalat Berlinben mutatta be Plasser Diagnostics elnevezésű üzletágát, mely központi kapcsolattartási pontként fog szolgálni a cég pályadiagnosztikai portfóliójában. A kínálat a vágánygeometria és -elhelyezés nagy pontosságú mérésére szolgáló berendezésektől a komplett vágányvizsgáló járműveken át a teljesen integrált ellenőrzőjárművekig, szolgáltatásokig és adatrendszerekig terjed.
Stadler. A svájciak az idei InnoTrans első napján az Osztrák Szövetségi Vasutaknak (ÖBB) gyártott, emeletes railjet-Kisst és a villamos-akkumulátoros üzemű Flirt Akkut prezentálták a nagyközönségnek. Előbbi jármű az ÖBB prémiumszintű távolsági vonatainak első kétszintes képviselője lesz 2027 nyarától, a jelenlegi railjeteknél húsz százalékkal több ülőhelyet kínálva, utóbbival pedig a regionális viszonylatokon nyújt majd alternatívát meghajtás terén a vasúttársaság, a tervek szerint 2028-tól, elsőnek a Kamptalbahn-vonalon.
Az idei InnoTransra számos magyar vállalat jelentkezett kiállítóként, többek között:
- az Alstom Hungary Kft.,
- a Ganz Motor Kft.,
- a Grampet Debreceni Vagongyár Zrt.,
- a HC Linear Műszaki Fejlesztő Kft.,
- a Hitachi Rail Hungary Kft.,
- a Magyar Vagon Vasúti Kft.,
- a Prolan Irányítástechnikai Zrt.,
- a Siemens Mobility Kft.
- és a Stadler Magyarország Kft.
Bombahírként robbant már az első napon, hogy a Magyar Vagon komoly megrendeléshez jutott a cseh Leo Mobility Management vasútijármű-lízing cégtől, kétszáz IC+ Neo típusú vasúti személykocsi formájában. A magyar gyártó a tervek szerint két év alatt építené meg a moduláris beltérkoncepciójának köszönhetően rugalmasan, a megrendelők egyedi igényei szerint konfigurálható, kétszáz kilométer/óra sebességre is alkalmas járműveket.
(Nyitóképünk forrása: ACRI)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!