A mindenkori első kínai konténervonatok nemcsak Magyarországon jöttek divatba. Lengyelország után Ausztria is beállt a sorba, a kormány prominenseinek napokban lezajlott kínai látogatásán szintén elbúcsúztattak egy Ausztriába induló konténervonatot. A 44 konténerrel megrakott vonat április 12-én indult el Csengduból, Szicsuan-tartomány fővárosából. Kínán, Kazahsztánon, Ukrajnán és Szlovákián át vezet a 9800 kilométer hosszú út Wien-Süd átrakóterminálig. Az érintett országokkal és szállítmányozókkal Ausztria egy olyan közös társaság megalakítását tervezi, amely Bécs kapui előtt egy, a keleti irányból érkező árúk megfelelő fogadására, kezelésére alkalmas.

Osztrák kancellár és kínai dízelmozdony együttállása

A szövetségi kormányzat tervei szerint Parndorf határában, azaz a magyar határtól is macskaugrásnyira épülne fel 200 hektáron a logisztikai központ. A hír hallatán az érintett térség polgárai aggódni kezdtek, az osztrák Zöldek pedig elérkezettnek látták az időt, hogy rámutassanak a szándék hiányosságaira.

Bár a kijelentésekben vannak nyilvánvaló túlzások, és az ellenzéki magatartás is erősen befolyásolja a megfogalmazásokat, a kétségek igazságmagva nehezen tagadható el. A tervek szerint Kassán át Bécsig elérő széles nyomtávú vasút az Európai Unió és a Kelet közötti viszony aktuális állapotának letükrözése. A viszony folyamatosan változik, a megépített vasút, logisztikai centrum és annak összes tartozéka viszont mindenképpen itt marad, tehát egy óriási tehetetlenségű projekt egy könnyen változó, egyszerűen más súlycsoportban lévő feltételezésre épül rá. A Zöldek a katonapolitikai húrt is megpendítik: az Oroszországnak és Kínának jelenleg kereskedelmileg előnyös, az EU szívébe vezető közvetlen kereskedelmi útvonal adott esetben más célra is használható, azon át könnyedén juttathatók Európába nehéz katonai felszerelések.

Ugyanakkor a Bécs kapui előtt elhelyezkedő, tervezett új átrakóközpont szellemileg hasonló teljesítmény, mint a magyar kormány dédelgetett álma a Budapest és Kelebia közötti nagysebességű teherszállítási korridorról: teljesen hiányzik az alá- és fölérendelt elosztórendszerekről történő gondolkodás a koncepcióból.

Tekintve, hogy Bécs, de különösen annak keleti előtere erősen aszimmetrikusan helyezkedik el Ausztriában, borítékolható, hogy a tervezett átrakóközponttól nyugatra és északra a közúti terhelés a jelenlegihez képest meg fog növekedni – és ez különösen kritikus lehet az innen Bécsbe bevezető utak esetében. Vajon nevezhető-e igazán last-mile-megoldásnak az a helyzet, amelyben az áru az átrakóközponttól még további ezer kilométert utazik közúton – azaz a Kínától mért teljes távolságnak körülbelül az egytizedét gumikeréken, amúgy is agyonterhelt autópályákon teszi meg? A Zöldek ezért egy olyan megoldást tartanának elfogadhatónak, amely az osztrák vasúthálózathoz szervesebben csatlakozik és lehetővé teszi, hogy az áruk legnagyobb része az átrakás után is vaskeréken folytathassa útját.

Két mozdony, de egyelőre csak negyvennégy konténer

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!