Bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve

Garai Szakács László   ·   2015.09.16. 21:15
kapu_kinyit0

Megoldották. A röszkei a drasztikusabb, a GYODA és az Eas-kocsi találkozása a flexszel című műalkotás egészen hátborzongatóra sikerült. Ezzel gyakorlatilag (örökre) fölszámolták a Szeged–Szabadka vasúti összeköttetést. Mondjuk eddig sem volt hatalmas a forgalom, de ott volt a remény, egyszer, talán (soha) normalizálódhat a pálya is, a gördülő állomány is, visszatérhetnek az utasok is. Erről ezek után (végleg) le lehet mondani.

Amíg a hetes Szöcske átmegy, addig nyitva a kapu. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Máthé Zoltán)

Viszont a másik „rés”, Kelebiánál sokkal fontosabb. Itt valóban van érdemi személy- és teherforgalom is, azaz nem lehet egy Mad Max-vagonnal elintézni a menekültkérdést. Így szép kis kaput kellett építeni. A tehervonatokon túl az Avala EC, a Beograd és az Ivo Andric nemzetközi gyorsvonatok előtt kell kinyitni, bezárni. A távirati iroda képein egy Szöcske ugrik át teherkocsikkal, szinte idilli, ahogy a készenléti rendőrség tagjai kaput nyitnak neki, majd sokáig követik a messzi távolba – szemmel. Nyilván ők sem arról álmodtak, hogy egy vasútvonal mentén kell ajtónállóként szolgálatot teljesíteniük. De most ilyen időket élünk...

Hol láttunk már hasonlót? Például a lenti filmrészletben. Amelynek bizonyos jelenetei most igen csak áthallásosak, sajnos... Pedig a hasonlóság tényleg csak a véletlen műve...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek