Most jó buszfannak lenni a fővárosban. Vagy ha úgy tetszik, egyre jobb. Péntektől ugyanis már a tizenhatodik típus szállít utasokat – a legújabb jövevény a PKD Ikarus, ami nem egy tömegközlekedési tudományos fokozat, hanem a partially knocked down kit rövidítése, azaz ezeket a járműveket részegységekből legózzák össze.

Az első PKD-Ikarus a kelenföldi garázsban<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Vörös Attila)

Túl azon, hogy Istvánfi kollégát rávesszük, a közeli jövőben már csak praktikus okokból is kössön bokrétát a budapesti autóbusz típusokból (tehát mindannyiónk örömére az összes verziót sorolja fel egyetlen írás keretében), a Hamzsabégi úti buszgarázsban a nyilvánosság elé lépett első összeszerelt PKD a BKV Zrt. dicséretes önbecsülésre eszmélésének és térnyerési szándékának lehet a jelképe. A buszt ugyanis a közlekedési cég vásárolta és szerelte össze – ahogy informátorunk megjegyezte, a BKV-tól eltérő metódusú autóbusz beszerzési gyakorlatot folytató BKK jobb híján tudomásul vette a korábbi egyeduralkodó fővárosi közlekedési cég lépését. Tudott, hogy megléte óta csak a BKK vett/szerzett be buszokat – a központ ilyenkor teljes szolgáltatási csomagot vásárol sofőröstől, kvázi „taxizik”. Ebbe a képbe lépett be nem egyedülálló vélemények szerint egy olcsóbb megoldással a BKV, amikor kísérleti jellegű konstrukció keretében saját műhelyében szerelt össze három alacsonypadlós PKD szólóbuszt.

Allison váltó, Cummins motor

A járműveket egyenként 52 millió forintért adta át a szállító, a mátyásföldi Magyar Autóbuszgyártó Kft. – a kit készlet tartalmazza az amerikai Cummins motortól és a Szentgotthárdon gyártott Allison váltótól a ZF hídon át az orosházi síküvegig az összeszerelendőket. A BKV alapvetően a festékkel, az akkumulátorokkal és a gumikkal járul hozzá a járműkompozíció készre szereléséhez – ezek a tételek a háromezer forintos óradíjjal számolt ezer munkaórával egyetemben további cirka négymilliót kóstálnak, így jön ki a PKD-k példányonként 56 milliós ára. Ínyenceknek a bkv-s közreműködési profil: fényezés, üvegezés, a padló és az utastéri burkolatok beépítése, villamos hálózat szerelése, a vezetőfülke kialakítása, kapaszkodórendszer kiépítése és az ülések elhelyezése.

Forgalomban - csütörtökön még csak a riportereket vitték el egy körre

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója egy 1969-as szállóige parafrázisával érzékeltette az első PKD elkészültét: „Kis lépések az országnak, de nagy lépések a BKV-nak” – mondta, és nem tudunk nem igazat adni neki annak ismeretében, hogy a cégnél az utolsó, saját forrásokból fedezett buszbeszerzésnek is immár tíz éve, sőt, a BKV-nál az 1960-as évek óta nem akadt példa buszgyártásra.

Bolla Tibor beszél

Az első, a prémiumszegmens alsó fertályához sorolt PKD Ikarus, a PKD-001 rendszámú busz május 16-án, pénteken áll forgalomba. Első munkanapján a 8-as viszonylaton találkozhatunk vele. A további két, végső szerelési fázisban lévő jármű a közeljövőben csatlakozik az egyeshez, míg 15 további PKD beszerzése opcionális. A konstrukció kulcseleme ugyanis a jármű gyártói jogának megszerzése, ami alapján a BKV saját felhasználásra folytathatja a típus gyártását.

Az üveg orosházi

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!