Budapestre szárnyal az Albatros

iho/vasút   ·   2012.05.09. 11:30
00

Az Albatros (498-as sorozat) a háború utáni évek csúcsterméke. Az alapváltozatot 1945–47 között, a továbbfejlesztett, 498.1 sorozatot 1954-ben gyártotta a Škoda Művek, összesen 55 mozdony készült. A típus egyik tagja, a Csehországban megőrzött 498.106 (ez a gép is járt már hazánkban) a velimi tesztpályán 1964-ben a cseh gőzösök máig érvényes sebességrekordját állította fel, 162 kilométer per órás maximummal.

Albatros Magyarországon, a szlovák gép az angyalföldi parádéra készülődik<br>A képre kattintva fotógalériánk nyílik meg<br>(Kadocsa Gyula felvételei)

A főszereplő 498.104-es gépet a csehszlovák vasút 1954-ben vásárolta. Hatósági vizsgát 1955. január 18-án tett, majd Zsolnán, Přerovban, Pozsonyban és Lipótváron szolgált. Üzemét 1979-ben, Pozsonyban fejezte be. 1982-ben részt vett a zsolnai mozdonyparádén, majd Pozsonyban múzeumi megőrzésre jelölték ki. A jelenlegi Albatros Club alapító tagjai 1990-ben vették gondozásukba a legendás gőzöst, az egyesület 1994-ben alakult.

Begördül a közönség elé a kék legenda 1996-ban

Az Albatros Club különvonata előreláthatólag hét kocsiból áll majd: két szalon-, egy posta/poggyász, egy étkező- és három fekvőhelyes vagont húz majd. Menetrend szerint reggel nyolckor indul Pozsonyból, Párkányt kilenc óra ötven perckor éri, majd tíz óra húsz perckor hagyja el, a Vasúttörténeti Parkba 11.55-kor érkezik majd. Szűk másfél napos tartózkodás után, május 12-én, szombaton 15.00-kor indul haza a szlovákok különvonata.

Szeretettel várjuk olvasóink felvételeit, akár már a Pozsony–Párkány szakaszról, akár Szob és Budapest között az iho@indohaz.hu címre.

FIGYELEM! Az előzőleg közöltekkel ellentétben a Pozsonyból érkező különvonat a Magyar Vasúttörténeti Parkba érkezik, ahová Rákosrendezőről tolják be a szerelvényt, a Nyugati pályaudvart a vonat nem érinti. Május 12-én, szombaton 10-14 óra között a Parkban tekinthetik meg az érdeklődők a vonatot.

Kapcsolódó hírek