Csillag vagy Fecske?

iho   ·   2014.08.04. 13:45
00kicsi

A megoldás nem előzmény nélküli. Még a kilencvenes évek végén, a „hatvani” szürke festésű, első generációsként átépített Bhv-kocsik színtervéhez alakították a V43 1299 pályaszámú gépet, de ezt a kísérletet sorozat nem követte, sőt, a kocsik is felvették azóta a kék-vörös „Posta”-festést. A mozdony eközben ugyan „madárrá változott”, azaz Papagáj Sziliként, V43 2xxx, azaz 432-es sorozatú mozdonyként folytatta pályafutását.

(forrás: Facebook)

Ha már madár, legyen Fecske: közelebb is áll a magyar szívhez, és lőn arculat is! 2012 végén mutatták be az elővárosi szerelvények új arculatát, a megváltozott színvilágú belső térhez eme kedves madarat választották logóul. Az egységes szerelvények álma természetesen hamar szertefoszlott: mivel nem minden 20-05-ös és 80-05-ös kocsi kapta meg az új arculatot, a kisorozások, szerelvények rövidítése, hosszabbítása óhatatlanul megkeveri a vonatokat. A Papagáj-Sziliket is látni más vonattal, nemcsak elővárosi személyekkel, és a linkelt képen az 1299-es „Patkány” Szili is hagyományos, kék kocsikkal látható.

A 432 258 pályaszámú gépet a nagykanizsai fűtőházban, mozdonyszekrény-felújítás során fényezték át erre, a jelenlegi elővárosi arculathoz illő színre. Folytatása állítólag lesz a történetnek, de tudni kell: a Papagájok többsége ezen a javításon már túl van, és a megszokott színeiben pompázva továbbít vonatokat.

Megkeresésünkre a MÁV-Start a következő választ adta: a Fecske-arculatos mozdonyokon műszaki átalakítást nem végeznek, az egységes arculat megteremtése a cél. A festést azon mozdonyok kapják, amelyeknek a járműszekrénye szorul javításra, a képen látható 432 258 forgóvázcsere után várhatóan még augusztusban forgalomba áll.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek