Drámai eredménye lett a Pandák mosásának

Vörös Attila   ·   2020.01.22. 18:00
04metro

Szerda délután a Kőér utcába hívták a sajtó képviselőit, hogy megmutathassák az elmúlt hetek nagy vihart kavart Panda-korrodálódást. A BKV-t Héri József, a BKV Metró Üzemigazgatóság vezetője képviselte, szerinte a helyzet korántsem olyan katasztrofális, mindössze a padlólemez acél részének minimális rozsdásodásáról van szó: a két milliméteres acél vastagsága 1,9 milliméterre csökkent (az utasok egy kopófelületen járnak, ez alatt van egy rétegelt lemez, majd egy 2 milliméteres acéllemez).

Ez annyiban nem vicc, hogy a rozsdásodást meg kell állítani, hogy ne fogyjon tovább ez a vastagság, illetve a vonatok harminc éves életkorát is csak így lehet elérni. A vonat tartóelemei, tehert viselő egységei nem sérültek és veszélyben sincsenek. Mint megtudtuk, a padlólemezt az ajtók környékén kezdte ki a rozsda, itt áztak be a kocsiszekrények azok mosása során. Az első három Panda után már jobb szigeteléssel érkeztek a vonatok, de azokat is át kell vizsgálni.

A 6000-es pályaszámú kocsi hiányos padlója. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

Jelenleg a műhelyben a prototípus szerelvények sérült lemezeinek cseréjét végzik és az ajtók szigetelésén is dolgoznak. A felújított (...) metrók első szerelvényével a napi igénybevételnél sokkal nagyobb terhelésű próbákat folytattak, később ennek tulajdonították, hogy a padlója eltérően viselkedik a többi vonatéhoz képest. A hibát a Metrovagonmasnak jelentették, és garanciális javítást kértek. A vonat megbontásakor derült ki, hogy azonnali beavatkozást igénylő korrózióval állnak szemben.

A lemezek sérülése egyébként alig látható, a padló apró mechanikai viselkedésváltozása jelezte a karbantartóknak, hogy gond lehet. A metrótelepen nem is tudták igazán látványosan demonstrálni a problémát: két kocsiba benézhettünk, azokból már kivágták az elvékonyodott részeket, illetve részben pótolták is azokat. Kérésre megmutattak pár darabot a kivágott padlóból, ránézésre pont olyanok, mint amiket a vonatban hagytak... A javítást december közepén kezdték el, egy szerelvényen nagyjából egy hónapig dolgoznak – az összes Pandát padlóvizsgálatra utalták.

Vékonynak ítélt padlódarabok

Hogy mennyibe kerül ez a javítás? A BKV nem számolt utána, hiszen nem az ő dolguk, az orosz fél fizet mindent, az ajtók szigetelését is. Jó hír.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek