Az Ipoly Erdő Zrt. fejlesztésének keretében a mintegy 7 kilométer hosszúságú, keskeny nyomtávú erdei vasúti pálya visszaépítésével megvalósult az évtizedeken át hiányzó összeköttetés a Szob–Márianosztra és a Nagybörzsöny–Nagyirtáspuszta kisvasúti vonalak között, és a vasútvonal történetében először megteremtették a személyforgalom lehetőségét a belső-börzsönyi szakaszon is. Az országban egyedülállóan kanyargós és meredek pálya megépítéséhez, az 1,1 milliárd forintot meghaladó értékű fejlesztéshez az EU kiemelt pályázata 600 millió, a Földművelésügyi Minisztérium 300 millió forint összegű támogatást nyújtott, amit az erdőgazdaság a saját forrásaival egészített ki.

(a képek forrása: Ipoly Erdő Zrt.)

A Márianosztra–Nagyirtáspuszta Erdei Vasút mostani működtetéséhez több ok vezetett, hiszen a Szob–Nagybörzsöny pálya teljes vonalhosszban soha nem volt személyforgalom számára megnyitva. Ez a középső szakasz újjáépítésével csak most valósulhat meg először. A másik két kapcsolódó szakasz felújítása az elmúlt évtizedben külön-külön történt meg. A különféle pályázati forrásokat bevonó önkormányzatok a pályázataikban vállaltak betartására kialakították saját működtetési és üzemeltetési formáikat, illetve vasúti járműparkjukat pályaszakaszuk speciális igényeihez igazították. Ezen okok miatt tehát külön üzemeltetők látják el a vasúti forgalom lebonyolítását. A vasúti szakaszok üzemeltetői számos erőfeszítést tettek azért, hogy minél összehangoltabban tudják az utasok szállítását megoldani.

Ha teljes hosszában végig szeretne utazni a 21 kilométeres vonalon, érdemes számításba venni, hogy jelenleg kétszer át kell szállni. A Márianosztra–Nagyirtáspuszta közötti szakaszon a gördülőállomány fejlesztése folyamatos, és abban az esetben, ha az erre a szakaszra éppen most készülő motorvonat is munkába áll, a nagyobb utasforgalom is könnyebben kezelhető lesz. A korábbi két szakaszt összekötő Márianosztra és Nagyirtáspuszta közötti pálya kiépítésével tehát teljes kisvasúti vonalon, összehangolt menetrenddel, hétvégén, illetve a nyári időszakban péntektől vasárnapig jár a kisvasút.

A túrautakban bővelkedő Börzsöny és az Ipoly völgye igazi gyöngyszem az aktív időtöltés kedvelői számára. A csóványosi vagy éppen a hegyestetői kilátóból kitekintve szélesre nyílik a látómező, előtérben a börzsönyi és dunakanyari tájképpel.

A Börzsöny hazánk kisvasutakban leggazdagabb hegysége, a tájegység délkeleti részén a királyréti, északon a kemencei erdei vasút várja a túrázókat.

A város zajától távoli, kulturális látnivalókban gazdag börzsönyi települések között olyan nevezetességeket találhatunk, mint a márianosztrai híres búcsújáró templom, Drégely vára vagy épp a Honti-szakadék.

A páratlan szépségű környék felfedezésére érdemes több napot szánni, amelyhez igazi erdei szálláshelyek jelentenek menedéket a megfáradt utazóknak. A Tolmács-hegyi csúcsfordító közelében lévő Kisirtáspusztai Hegyi Menedékház, a Zebegényi Sátortábor és a panzió jellegű Tóvik Vendégház szolgáltatásaik, felszereltségük és a magas minőségi kiszolgálás által váltak kedveltté.

A részletes kisvasúti információkat a http://www.erdeikirandulasok.hu/erdei-vasutak/mnniev oldalon találja. A Börzsöny és Cserhát további kirándulóhelyeiről és minőségi szálláshelyeiről a www.erdeikirandulasok.hu, valamint a www.erdeihazak.hu honlapok és a www.facebook.com/ipolyerdozrt oldal nyújtanak további tájékoztatást a kirándulni vágyóknak.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!