Ahol simán el lehet tölteni akár napokat is, csak ne lenne ennyire túlzsúfolt: ilyen az Asztúriai Vasúti Múzeum Gijónban
Gőzösök, dízel- és villanygépek, mindenféle vasúti kocsi, mindenféle nyomtávon. Elképesztően dús múzeum, mindent megtettek azért, hogy a rendelkezésre álló helyszínen, a város egykori fejpályaudvarán, hogy amit csak tudnak, megmutassanak. Emiatt a sokaság miatt viszont esély sincs arra, hogy turistaként mindent alaposan megnézzünk. Az ott lakóknak, persze könnyű, annyiszor mehetnek, ahányszor csak akarnak: az Asztúriai Vasúti Múzeumba ingyenes a belépés.
Gijón Északi viszonylag hamar újjászületett az asztúriai kikötőváros vasúthálózatának nyolcvanas évek végén kezdődött átszervezése után. A Renfe 1990. január 29-én zárta be az Estación del Nortét. Nem sokáig gondolkoztak azon, hogyan lehetne hasznosítani a történelmi felvételi épületet.
És itt járjunk kitérőbe: a pályaudvar 1874. július 23-án nyílt meg. A Spanyol Északi Vasúttársasághoz, a híres Nortéhoz tartozott, amíg azt 1941-ben államosították, és betagozódott a Renfébe. Gijón Északi 1872 és 1873 között épült 170 millió real költséggel – nem tudnánk átváltani, hogy ez mostanság mennyi lenne, és azt sem tudjuk megítélni, hogy a mai, sőt, valószínűleg a korabeli korrupcióktól, túlárazásoktól terhelt beruházások időszakában mennyire számított földtől elrugaszkodott összegnek. Az eredeti projekt két párhuzamos, azonos felvételi épületet tartalmazott, de a második soha nem épült meg. Az első vonat Pola de Lenából érkezett, az utolsó a Madridba tartó Costa Verde expressz volt, a mozdony mögött egy posta- és hét személykocsival, 1990. január 28-án.
A Renfe tehát döntött, bezárta Gijón Északit, majd elkezdődött a fejpályaudvar múzeummá alakítása, ami egy nagy, nyolc éven át tartó felújítás és bővítés volt. Az első fázisban az állomás történelmi épületét újították fel, és egyidejűleg egy másikat építettek vele szemben. Közben módosítottak a telekhatárokon is, az új épület mögötti terület kvázi rendezőpályaudvarként funkcionál; ezt nem lehetett megnézni, ott van egyébként egy járműjavító műhely is, biztos, hogy használják, ahogy az is biztos, pont a zsúfoltság miatt kényszerülnek arra is, hogy bizonyos, gyűjteményi járműveket ponyva alatt tároljanak a kiállítás helyszínén – van arról is kép a gigantikus méretű galériában. Az intézményt végül 1998. október 22-én avatták fel.
Azzal büszkélkednek, hogy a kontinentális Európa egyik legnagyobb és legjobban megőrzött vasúti mozdony- és kocsigyűjteményének adnak otthont a Poniente strand mellett. És akkor ott vannak még a bányavasutakról származó személykocsik, teherkocsik és mozdonyok is.
A „kiállító társaságok”
- Langreo vasút, ami elsősorban egy pályaépítő cég volt, de hamar kinőtte magát.
Ibériai nyomtávú vasúttársaságok:
- Spanyolország Északnyugati Vasúttársasága (Compañía de los Ferrocarriles del Noroeste de España),
- Asztúriai, Galíciai és Leóni Vasúttársaság, a Compañía de los Ferrocarriles de Asturias, Galicia y León (AGL),
- Spanyol Északi Vasúttársaság, röviden a Norte,
- és a mai nemzeti vasúttársaság, a Renfe.
Keskeny nyomtávú vasúttársaságok:
- Asztúriai Gazdasági Vasút (Compañía de los Ferrocarriles Económicos de Asturias, Oviedo–Oriente),
- Baszk–Asztúriai Vasutak Általános Társasága, a Vasco Asturiano,
- Carreño Vasúttársaság, a Ferrocarril de Carreño S.A. (Aboño),
- Ferrol–Gijón stratégiai vasút (Ferrocarril Estratégico),
- Spanyol Keskeny Nyomtávú Vasutak (Ferrocarriles Españoles de Vía Estrecha, FEVE).
Az ibériai nyomtáv 1668 milliméter.
A régió vasúti közlekedése a XIX. század közepén kezdődött a Langreo vasútvonal megépítésével. Az építtető, az 1846-ban megalapított Langreo Vasúttársaság (Ferrocarril de Langreo) asztúriai volt. Ez a vonal tekinthető a negyediknek az Ibériai-félszigeten, amin gőzösök továbbították a szerelvényeket, és az első iparvasútnak, amivel Langreo és Siero bányáiból a Vizcayai-öböl partján épült Gijón kikötőjébe szállították a szenet, miközben már a kezdetektől személyszállításra is használták. A Langreo Vasúttársaság volt a világ legrégebbi folyamatosan működő vasúttársasága, amikor végül 1972-ben államosította a Renfe.
De a „vasút” tíz évvel még ennél is korábban kezdődött Asztúriában:1836 körül az Atlanti-óceánhoz közeli Arnao bányában (függőleges aknáját jócskán az óceán vízszintje alá mélyítették) egy kezdetleges sínrendszert építettek, ahol a kocsik állati – öszvér. ló - l vontatással közlekedtek, ami országos szinten is az első ilyen típusú szállítási eszköznek tekinthető Spanyolország területén.
A Langreo tehát élt és virult a XIX. század második felében, olyannyira hogy egyre jobban terjeszkedni kezdett, megépült a San Martín–El Musel vasútvonal is. Az 1870-es években kezdett megjelenni a konkurencia, de igazából semmi nem veszélyeztette a Langreo pozícióját. Olyannyira nem, hogy az iparvasúttal nem versenyezve, akkor jött létre például a Compañía de los Ferrocarriles Económicos de Asturias, ami León és Gijón, illetve Oviedo és Infiesto között kifejezetten személyszállítással foglalkozott, valamint jellemzően olyan árukat szállított viszonylag kis mennyiségben, amik a Langreót nem érdekelték, nem érte meg nekik.
A következő tíz–húsz év a „mellékvonalasodásról” szólt a Langreónak Asztúriában, hogy a lehető legtöbb bányát és iparágat elérjék, és igyekezzenek újra monopolhelyzetet teremteni a szén kitermelésében a régióban. A bányák akkoriban ugyanis ontották magukból a szenet az Ibériai-félszigeten. Jellemző adat: 1896-ban a félszigeten 1 millió 110 ezer 560 tonna kitermelt szénből 422 ezer 322 tonnát Asztúriában adtak fel, 413 ezer 288 tonnát Gijón kikötőjéből szállítottak el.
Szóval volt mire iparvasutat építeni.
Napjainkban meg arra épít Gijón, hogy ezeknek a vasutaknak megőrizze legalább a „felszerelését” – igazából nincs szükség idézőjelre, hiszen vasúti eszközök, tárgyak is vannak a múzeumban. Aminek tényleg csak egy hátránya van: borzasztóan zsúfolt – egymás hegyén-hátán a mozdonyok, a teher- és személykocsik, a galériában látható képek jelentős része azért is olyan, amilyen, nemcsak azért, mert tolatókamerával készültek.
Turistaként tehát csak éppen rá lehet látni egy kicsit erre a gyűjteményre, de ez a rálátás is megérte. Ha meg tartósabban időznek Gijónban, akkor tényleg érdemes többször is visszamenni, hogy „elmerüljenek” a kiállított járművek látványában. Arról nem beszélve, a fejpályaudvar épületének az emeletén egy távközlési kiállítás is megnézhető.
Van tehát mit látni – térítésmentesen.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
