Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében korábban elnyert 1,7 milliárd forintos fejlesztési forrás segítségével egyrészt tíz járművet szereznek be, emellett már megépítették a járművek üzemeltetéshez szükséges töltő- és szervizállomást is. A Komáromban összeszerelt kínai járműveket az önkormányzat a helyi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. üzemeltetésébe adja, azokat a BYD Europe B.V. vállalattól vásárolja meg. Az eljárást nyílt uniós közbeszerzési eljárás előzte meg.

Az önkormányzat már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a pécsi, mintegy százötven járművet számláló dízelflotta egy részét elektromos meghajtású járművekre cserélik, de csak most találtak olyan partnert, amelynek termékei maradéktalanul megfeleltek elvárásaiknak. A járművek 2020 első felében állhatnak szolgálatba.

Salgótarjánban már közlekedik egy, a BYD által Komáromban gyártott elektromos busz. Jövőre tíz társa állhat forgalomba Pécsen (fotó: pressinform)

A tizenkét méter hosszú, kéttengelyes, háromajtós kivitelű, alacsonypadlós járművek egy feltöltéssel akár háromszáz kilométert is képesek megtenni, hatvannégy utas szállítására alkalmasak. A járműveket Pécs változatos terepviszonyai között állítják majd forgalomba, mert a város domborzati jellemzői hatékonnyá teszik azokat: a járművek ugyanis lejtmenetben energiát nyernek vissza rendszerükbe.

Javier Contijoch, a BYD cég értékesítési vezetője azt mondta, büszkék arra, hogy a világ vezető elektromos buszgyártója Közép-Európában első ízben Pécsre szállíthat, s a legnagyobb magyarországi alacsonypadlós, elektromos hajtású autóbuszokból álló flotta üzemeltetése indul el járműveikkel. A BYD volt az első cég a világon, amely elektromos buszok fejlesztésébe kezdett az évtized elején, azóta pedig már mintegy ötvenezer járművet gyártottak. A legtöbb járművük Kínában fut, de Európában is mintegy ezer busz segíti a közösségi közlekedést Hollandiától Skandinávián át Franciaországig.

A pécsi önkormányzat eltökélt abban, hogy a 2010-es kulturális fővárosi cím után a város elnyerje az Európa Zöld Fővárosa címet is, ezért a fenntartható, környezetbarát közösségi közlekedés irányába mutatóan további fejlesztéseket szeretnének végrehajtani. Már az érkező tíz e-busz is jelentősen csökkenti majd a közösségi közlekedés károsanyag-kibocsátását a városban, de bíznak abban, hogy a nemzeti buszstratégia és pályázati lehetőségek segítségével hamarosan újabb járműveket tud vásárolni Pécs.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!