Európa is beutazási tilalomra készül, de szabadon kell tartani az országok közti árumozgást

MTI/iho   ·   2020.03.16. 18:30
cim6

Az Európai Bizottság hasonló beutazási tilalmat javasol elrendelni, mint amilyet néhány nappal ezelőtt Trump elnök jelentett be, és ami első körben a schengeni országok, majd második lépcsőben az Egyesült Királyság és Írország állampolgárainak is megtiltotta időlegesen a beutazást az USA-ba. Ursula Von der Leyen bejelentése szerint az uniós állampolgárok visszatérhetnek az EU-ba, mint ahogy engedélyezik azok belépését is, akik a tagállamoknak szükséges árucikkeket illetve egészségügyi felszereléseket hozna az Unióba. A Bizottság elnöke a javaslatát az uniós államfőknek címezte, tehát valószínű, hogy a végleges döntéshez össze kell hívni – legalábbis virtuálisan – az Európai Tanácsot is.

Feltehetően mindez komolyan befolyásolja az Unióba irányuló légi- és vasúti valamaint hajó- és közúti forgalmat egyaránt.

A Bizottság most közzétett iránymutatása szerint viszont továbbra is biztosítani kell az áruk és szolgáltatások szabad mozgását az Európai Unión belül, a szolidaritás kulcseleme az egységes piac működésének folytonossága, adja hírül a távirati iroda.

Von der Leyen hangsúlyozta, olyan nemzeti intézkedésekre van szükség a koronavírus-járvány feltartóztatása érdekében, melyek nem veszélyeztetik a belső piac működését, nem okoznak zavarokat az ellátási láncokban, de segítenek megfékezni a fertőzés terjedését, ugyanis csak így lehet megakadályozni az orvosi felszerelések és az élelmiszerek hiányát.

Az iránymutatásokban az egészségügyi ellenőrzések általánosítását javasolták a határátkelőknél a schengeni belső határok lezárása helyett, ami a bizottsági szakértők szerint kizárólag szélsőséges esetekben indokolt. Amennyiben egy adott esetben mégis határzárat kell alkalmazni, el kell kerülni az átkelésre váró járművek feltorlódását.

A javaslatok szerint karanténkötelezettséget el lehet rendelni a külföldiek számára, de csak akkor, ha az ugyanúgy vonatkozik az adott ország állampolgáraira is. A tagállamoknak emellett elő kell segíteniük az ingázó munkavállalók határátlépését, különösen az egészségügyi és élelmiszeripari ágazatban, illetve más, alapvető szolgáltatásokban dolgozók esetében, írja a távirati iroda.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek