F–35B: újraéledő brit szándékok?

iho/repülés   ·   2012.03.13. 08:00
nyito

Nagy-Britannia védelmi minisztériuma ismét fontolóra veszi az F-35B, helyből fel- és leszállni képes változatú Lightning II-esek megvásárlását. Ezt David Venlet altengernagy, a Joint Strike Fighter programmenedzsere jelentette be Washingtonban. David Cameron brit miniszterelnök még 2010 októberében döntött a legproblémásabb, legbonyolultabb és egyben legköltségesebb típusváltozat brit megrendelésének törléséről.

Azóta a hivatalos álláspont szerint a hajófedélzeten hagyományos módon üzemelő, katapulttal indított és fékezőrendszerrel megállított F–35C változatot vásárolnák meg a Brit Királyi Haditengerészet két, Queen Elizabeth-osztályú, építés alatt álló repülőgép-hordozójára.

Drága, de sokat tud az F-35B <br>(fotó: Lockheed Martin)

Az altengernagy egy újságíró kérdésére válaszolt úgy, hogy Nagy-Britannia ismét érdeklődését fejezte ki az egyszer már elvetett F–35B iránt. Mint megjegyezte, „ez egy aránylag új fejlemény”. Az újbóli érdeklődés is pénzügyi alapú. Az altengernagy információja szerint a britek azután döntöttek arról, hogy ismét megfontolják az F–35B rendszeresítését, hogy kiderült: mennyibe kerülne a HMS Queen Elizabeth és a HMS Prince of Wales átalakítása az F–35C változat üzemeltetésére. A két hordozóra utólag lenne szükséges beépíteni mindazokat a rendszereket (mint például a katapultrendszert, a leszállást lehetővé tevő fékezőkötél-rendszert), melyek elengedhetetlenül szükségesek az F–35C üzemeltetéséhez.

Az eredeti tervek az F–35B-hez szánt ugrósánccal <br>(fotó: BAE)

A Queen Elizabeth-osztályt ugyanis eredetileg az F–35B változat igényeinek és követelményeinek megfelelően alakították ki, majd ezeknek a terveknek alapján indult el az első egység, a HMS Queen Elizabeth építése. A hordozó a tervek szerint 2016-ban állhat hadrendbe, míg a második egység építése 2011. május 26-án kezdődött meg és 2018-ra várják a hadrendbe. Szintén Nagy-Britanniához kapcsolódik a The Sunday Times brit napilap  értesülése, mely szerint Kína ellopta az F-35-ös terveinek, teljesítményadatainak és elektronikai rendszereinek egyes részleteit. A hírt mind Kína, mind a BAE Systems cáfolta.

A Lockheed Martinnak nagyon jól jönne az egyszer volt vevő visszatérése, hiszen toronymagasan az F–35B számít a leginkább támadhatónak a három változat közül. Több esetben is felmerült már, hogy az Amerikai Tengerészgyalogságnak szánt, külföldön csak Olaszországnak és eredetileg Nagy-Britanniának értékesített változatot törlik a programból. A veszély egyelőre elmúlni látszik: Leon Panetta amerikai védelmi miniszter 2012. január 20-án kivette a programot a próbaidőszakból. Ide még 2011. január 6-án került, s eredetileg két évet kapott a Lockheed Martin arra, hogy a felmerült hibákat kijavítsa. Ha ez nem sikerült volna, a Pentagonnak joga lett volna felbontani a teljes programra szóló szerződést.

Próbaidő: törölve <br>(fotó: Lockheed Martin)

A brit védelmi tárca hivatalos nyilatkozata szerint jelenleg folyik a 2012-es és a 2013-as védelmi költségvetések, illetve a védelmi programok felülvizsgálata. Ez érinti a repülőgép-hordozókra szánt vadászbombázó repülőgépek programját is. A felülvizsgálattal kapcsolatban még húsvét előtt várható a hivatalos összegzés.

Kapcsolódó hírek