Az amerikai tengerészgyalogság kivonta a szolgálatból az AV-8B Harriereket, Spanyolország öt gépet vesz alkatrésznek
Az utolsó Harrier bevetésre a minap került sor, ezzel a haderőnemnél lezárult a függőleges fel- és leszállásra képes vadászrepülőgép több mint négy évtizedes katonai célú alkalmazásának története.
A nyugdíjazást egy napnyugta előtti ünnepséggel tették emlékezetessé az észak-karolinai Cherry Point-i Tengerészgyalogsági Légibázison; az utolsó repülésre június 3-án kerítettek alkalmat. A búcsúra egy évvel korábban került sor a tervezettnél, a korábbi repülési terv szerint a „jump jet” ugyanis 2027-ig maradt volna szolgálatban. Az amerikai tengerészgyalogság (United States Marine Corps, USMC) most már végérvényesen az ötödik generációs Lockheed Martin F-35B vadászbombázókra összpontosít, és az év végéig várhatóan 205 F-35B, illetve 56 (katapultról indítható) F-35C vadászgépet tart majd rendszerben – a későbbiekben pedig összesen 420-at.

Az utolsó szolgálat előtt néhány nappal Spanyolország megerősítette, hogy öt kivont amerikai repülőgépre lesz szükség ahhoz, hogy fenntartsa saját Harrier flottáját.
Fénykorukban a Harrierek száma a USMC-nél elérte a 280-at, 2025-re azonban már csak 87-en maradtak. A típus a brit Hawker Siddeley Harrierig, az első V/STOL repülőgépig vezethető vissza – a Hawker P.1127 prototípusa először 1960-ban emelkedett a magasba függőlegesen. Az angol (British Aerospace)–amerikai (McDonnell Douglas) együttműködés keretében korszerűsített AV-8B Harrier II. 1981. november 5-én hajtotta végre első repülését, majd az „ugró sugárhajtású” repülőgép 1985 januárjában állt szolgálatba. A gyártás 2003-as befejezéséig 337 AV-8B-t építettek.
A frontvonalakhoz közeli, előretolt bázisokról és a haditengerészet kétéltű rohamhajóiról is indítható AV-8B Harrierek az 1991-es Öbölháborúban több mint 3300 bevetést hajtottak végre. Norman Schwarzkopf tábornok a sikeresen megvívott konfliktus legfontosabb fegyverei közé sorolta a vadászbombázót, amelyek később Afganisztánban, Irakban és Líbiában is harci cselekményeket hajtottak végre. Utolsó bevetésükre a Karib-térségben került sor, amikor is Nicolás Maduro venezuelai elnök 2026. januári elfogása előtt hajtottak végre felderítési- és járőr-feladatokat.
A spanyol haditengerészet öt komplett, korábbi amerikai tengerészgyalogsági AV-8B Harrier II-est kap. Ezeket logisztikai okokból szétszerelt állapotban veszik át, és a szolgálatban álló, megfigyelők szerint egyébként jó állapotú Harrierek alkatrészbázisaként számítanak rájuk. Spanyolország helyzete mindenféleképpen figyelemre méltó abból a szempontból, hogy Pedro Sánchez miniszterelnök kormánya kizárta az F-35B-k beszerzésének lehetőségét, ezért nem maradt más választás, mint az AV-8B Harrier II-esek hadrendben tartása legalább 2030-ig (de inkább még ennél is tovább) – a merevszárnyú gépek a spanyol armada zászlóshajójának, a többcélú hordozó Juan Carlos I fedélzetéről emelkedhetnek a magasba.
Mivel az amerikai tengerészgyalogság már nyugdíjazta a szóban forgó egyhajtóműves, sugárhajtású harci repülőgépeket, az olasz haditengerészet pedig további, mindössze két–három évig tervezi a Cavour hordozó mintegy fél tucat Harrier vadászgépének üzemeltetését, Spanyolország várhatóan 2028-ra, de legkésőbb 2029-re a típus utolsó üzemeltetője lesz a világon.
(fotók: US Marine Corps)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!