Felvonó Masadára

Vörös Attila   ·   2013.11.01. 18:30
IMG_1979_400

A Holt-tenger partján magasodik az égbe Nagy Heródes erődje az izraeli Masadánál, ahol az ókori zsidóság egyik legnagyobb csatáját vívták. Az első zsidó–római háború 66-ban tört ki, és amikor a rómaiak már mindenhol megtörték az ellenállást és 70-ben elpusztították a Második Templommal együtt egész Jeruzsálemet, az elszánt felkelők Masada erődjébe húzódtak vissza. A rómaiak végül 73 áprilisában, több hónap ostrom után, minden követ megmozgatva jutottak csak át a falakon, ahol a legenda szerint azzal szembesültek, hogy az alig ezernyi védő tömeges öngyilkosságot követett el.

Akit az ostrom története jobban érdekel, javasoljuk, nézze meg ezt a filmet:

A tektonikus eredetű Jordán-árok mélyén fekszik a tengerszint alatt nagyjából négyszázhúsz méterrel a Holt tenger. A masadai erőd pedig 30-40 méterrel a tengerszint fölött magasodik, így igen jelentős és hirtelen a szintkülönbség a Holt-tenger partja és a kezdődő rögvidék között. Az erőd alatti terület –250–280 méteren van, így aki kelet felől meg akarja mászni a hegyet, annak majdnem háromszáz méteres szintkülönbséget kell leküzdenie. Ezt meg is teheti a kígyóösvényen, aminek megtételéhez a prospektusokban 45 percet becsülnek – Andó Gergely útleírása alapján azonban még egy óránál is több kellhet hozzá.

Masadai felvonókereszt. Háttérben a Holt-tenger, a felvonó végállomása előtt pedig a rómaiak B-táborának maradványa<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(képek: Vörös Attila)

Izraelben hamar felismerték, hogy az egyik legfontosabb turisztikai attrakciójuknak egy könnyebb megközelítését is érdemes lenne kiépíteni. Az első kötélpályát a svájci Karl Brändle cég 1971-ben építette meg. A 900 méter hosszú, 290 méter szintkülönbséget megmászó felvonón két kocsi közlekedett, útközben egy tartópilon épült. 1998-ban újjáépítették a felvonót már köztes pilon nélkül. Az így kialakuló nagy távolságot egy nagykabinos ingalifttel hidalják át. Az ilyen felvonóknál nagy befogadóképességű kabinpár mozog alternálva a két végállomás között, németül az ilyen rendszert Pendelbahnnak is hívják.

A kősivatag fölött

A nagy fesztávolság és a nehéz kabinok miatt egy kötéllel nem lehet megoldani a közlekedést (mint egy sima libegőnél vagy sífelvonónál), általában és Masadában is két teherhordó kötél viseli a kabin súlyát, míg ezeken egy vontatókötél mozgatja a szekrényeket. A masadai rendszerben a teherhordó kötelek vastagsága 52 milliméter, a vontatókötelek pedig 35 milliméter vastagak. A kabin utazósebessége másodpercenként 8 méter (28,8 kilométer per óra), óránként 1200 fő a kapacitása. A kabin terhelése egyébként 1600 kilogramm, amit ha a turistacsoportok befutnak, alaposan ki is használnak...

Az utazás nagyjából három percig tart.

Innen látszik, miért kígyóösvénynek hívják a gyalogutat a hegyre

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek