Nem lett volna érdemes fogadni rá, hogy Tapolca is belekerül az állomásfelújítási programba. Tipikus vidéki kisváros, buszpályaudvarral a központban, vasútállomással a település szélén, a budapesti gyorsokról idáig már jórészt elfogynak az utasok, ellenirányban sem itt telnek meg ezek a vonatok. A személyvonatokról pedig jobb nem is beszélni.

Az elmúlt évtizedekben az épületről minden lereszelt az idő vasfoga, amit csak érdemes volt, és elért. A vonalon máshol, például Sümegen is jellemző oromfalak eltűntek, helyüket kontyolt tető vette át. A fedett veranda faszerkezete helyett vasbeton előtető épült, a pénztárcsarnok nyikorgó és megereszkedett ajtaján elég steril, kellemetlen színvilágú, csempézett terembe lehetett bejutni. Az általános környezeti színvonalat a megbízható kőműves- és lakatostudás határozta meg, párosulva az erre a színvonalra kihegyezett karbantartással.

Az épület eredetileg enyhén előreugró, de a tetőszerkezetben külön ki nem hangsúlyozott középrizalitját feltűnő, de az épület arányaitól teljesen elütő oromfallal koronázták meg, ennek az oka ismeretlen, hiszen a tetőszerkezetbe is bele kellett nyúlni miatta, beázásveszélyes helyeket létrehozva.

Mintha kicsit a vasút is szégyellte volna, ami az épülettel történt, biztos, ami biztos, feltűnő és áthatolhatatlan tujasort ültettek az egyébként összetartozó vágányok és a felvételi épület közé.

A vágányok felől látjuk a felújítás alatt lévő épületet (a szerző fotója)

A felújítás jelenlegi fázisában már kibontakozik az eddigi rút kiskacsában rejtőző egyszerű, de arányaival és kisebb finomságaival szemet gyönyörködtető épület. A vasbeton-előtetőt elbontották, helyette faszerkezet épül, a ház visszakapta elvesztett oromfalait. Apróság és alig látható, de különös figyelmet érdemel a precíz, síkban tartott, de mégis nagyon rajzos hatást keltő cserépfedés. A sarkokon, a nyílászárók körül rekonstruálják az eredeti armírozást, ettől a háznak rögtön igazi vasútállomás-hangulata lesz. Ha a belső tér igényessége is követni fogja a külsőt – és miért ne tenné? – akkor már csak egyetlen fájó hiányérzet marad, igaz, ez nem Tapolca-specifikus, hanem általános: az előtető funkcionális haszontalansága. A nagy magyarországi perontetőhiányban az állomásépületek verandái és előtetői lehetnének egy biztos pont, ahol elázás nélkül lehetne legalább a „pestigyorsra” felszállni, de ez rendre meghiúsul. Az átlagos vasútállomáson a verandát korlát keríti, ahonnan a kiskapu megnyitása után kitódulnak az utasok a vágányok közé, jégbe, hóba, tűző napba, utánam az özönvíz, aztán ilyen-olyan peronokon próbálnak felszállni a vonatukra.

Ahogy a felújított állomásokon jelentkező, jelenlegi tendenciát elnézzük, ez már így is marad, a következő ötven évre biztosan.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!