Határhegy még megmaradt: átadás helyett repülés

Márványi Péter   ·   2014.04.16. 14:30
cim

Megígértük, ott voltunk... Az „egyszerű birtokbavételi eljáráson”, legalábbis ahogy ezt a Nemzeti Vagyonkezelő embere kezdetben sűrűn hangoztatta; ott voltunk, legalábbis a hangár előtt, amikor a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület faházában a felek leültek tárgyalni, de a kedves vendégek a reptérvezetőn és a klub elnökén kívül gyakorlatilag mindenkit kitessékeltek a teremből, róluk sem készülhetett hang- vagy képfelvétel. És ott voltunk, amikor legalábbis erre az alkalomra nézve az egyesület elnöke bejelenthette: egyelőre nem lesz birtokbavétel, és talán lesznek tárgyalások döntéshozókkal is.

A határhegyiek meglehetősen derűsen gyülekeztek a hangár és a faház közötti betonplaccon, mint akik nem is hiszik el, hogy lehetséges lenne nyolcvan év után simán kitessékelni őket a repülőterükről. Persze azért lehetett érzékelni, hogy ez azért nem egészen normális gyülekező: a Vagyonkezelő rövid levele április 16-ára, délelőtt tíz órára tűzte ki annak időpontját, hogy az Egyesület a szépen kipakolt hangár és a többi épület kulcsát engedelmesen átadva elvonuljon a repülőtérről.

Gyülekezés és latolgatás a frissen festett hangár előtt: át kell-e adni a kulcsokat?

A határhegyiek azonban nem erre készültek: Komlós Vilmos reptérvezető, valamint az egyesület gazdasági vezetője már a „kedves vendégek” megjelenésekor jelezte, anélkül nem lehet szó semmiféle átadás-átvételről, amíg ennek jogosságát megfelelő papírokkal nem igazolják: szemben azzal, hogy a szerződés egyoldalú felmondásáról szóló döntést az egyesület bíróságon támadta meg, és az ügyben nemhogy ítélet, de még tárgyalás sem volt.

A kitessékeltek között volt a Magyar Repülő Szövetség elnöke, Mészáros László, akivel várakozás közben hosszabb külön interjút is készíthettünk, amit később közlünk majd. Ugyancsak a kitessékeltek között volt az önkormányzat képviselője is, aki röviden annyit mondott az iho/repülésnek, hogy: „ez egy repülőtér”, és – nem egyszerűen az önkormányzat képviselője, hanem maga az önkormányzat! – azt akarja, hogy továbbra is repülőtérként maradjon meg Hidegkúton.

Kapuy Gábor: Senki nem tudja, mi az, amit nem teljesítettünk volna

Miközben bent a faházban zajlott a tárgyalás arról, lesz-e átadás-átvétel, kivonulás a reptérről,  az Egyesület szóvivőjeként Kapuy Gábor foglalta össze az iho/repülés számára a történések előzményeit. Sok évig problémák nélkül üzemelt a repülőtér, nem volt gond az állammal illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel. Tavaly júliusban azonban levélben jelezte az MNV, hogy az eredeti szerződésben foglaltak nem teljesítése miatt akarja megszüntetni a szerződést, de soha nem derült ki konkrétan, hogy milyen feltételekről van szó. Soha nem is jöttek ellenőrizni az elmúlt években, hogy teljesültek-e az eredeti szerződésben foglalt feltételek.

A júliusi egyoldalú felmondást támadta meg a bíróságon az egyesület. Kapuy szerint talán az épületek állagmegóvásáról lehetett szó. Kétségtelen, hogy lehetnének jobb állapotban, de szemlátomást az egyesület igyekszik rendben tartani a hangárt és a többi építményt is, ott a friss festés a hangáron, a faházat belülről újítják fel, és természetesen mindennek a rendben tartása a csapat érdeke is, amely használja Határhegyet. De konkrétan továbbra sem lehet tudni, mi volt a kifogás. „Ők csak felmondták a szerződést, nem indokoltak”, fogalmazott Kapuy.

Mehet az üzemnap, nincs egyelőre átadás-átvétel

Az MSE álláspontja szerint ez egy fokozottan védett tájvédelmi körzet, amit beépíteni nem lehet. A vitorlázórepülők néhány év kihagyással nyolcvan esztendeje repülnek itt, ez a magyar repülés egyik bölcsője, és a városnak is fontos, hogy megmaradjon ez az egybefüggő zöldterület.

A tárgyalások közben a faházban egy időre azért rekedtek meg, mert a Vagyonkezelő emberei egy jogász kollégájuk érkezését várták, hogy tisztázzák a helyzetet, de az illető nem jelent meg a helyszínen.

Végül Gavronek Ferenc, a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület elnöke úgy tájékoztatta a csapatot, hogy készül a jegyzőkönyv, amely szerint a birtokbavétel meghiúsul, de „a dolog folyik tovább, tehát ezzel semmi nem zárult le, nem tudom, mi lesz a következő lépés. Folytatnunk kell a jogi utat, és mi megteszünk mindent azért, hogy legalább egy egyeztetés létrejöjjön, mert ilyenről eddig szó nem volt, döntéshozókkal szeretnénk tárgyalni, ez is benne lesz a jegyzőkönyvben” – mondta az egyesületi elnök.

Csendélet hangárral, csörlővel, Góbéval és pályával

Az iho/repülés kérdésére hozzátette, továbbra sem derült ki, hogy mi a Vagyonkezelő tulajdonképpeni kifogása: a megjelent MNV-képviselők kizárólag a tavaly nyári felmondólevélre hivatkoztak, és csak a megbízatásukat végzik, de a jegyzőkönyv úgy szól, hogy ez az átadás-átvétel meghiúsult.

„Nem tudok mást mondani, egyelőre folytatjuk, amit eddig csináltunk” – mondta az elnök, és szavainak megfelelően kivontatták a csörlőt a reptér egyik végére, majd kivontatták az iskolagépeket a reptér másik végére. Süt a nap, fúj a szél, hátha tart a lejtő: Határhegyen egyelőre továbbra is repülnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek