Jól teljesített idén a magyarországi autópiac
Az európai átlagot is meghaladja. A bővülés az év végéig két számjegyű is lehet, körülbelül 150 ezer új járművel.
Wachtler Tamás, a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria (PH) ügyvezető igazgatója szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy több év után visszatértek a piacra a privát vevők. A koronavírus-járvány alatt kialakult problémák az ellátási láncban mostanra megoldódtak, az autókereskedelemben ismét kínálati piac van.
Európa autópiaca az idén stagnált, Magyarországon ugyanakkor a 2021 óta tartó csökkenés pozitívba fordult, már a január–októberi adatok is 8,4 százalékos növekedésről tanúskodnak, és az év végig az arány tovább javulhat. Várhatóan mintegy 150 ezer eladott járművel zárja az évet az új autók piaca Magyarországon, ebből 125 ezer személyautó. Ez arra utal, hogy a privát vevők visszatértek a piacra, akiket a kamatok csökkenése mozdított meg.
A Magyarországon regisztrált új autóknak ma már a hatvan százaléka a sport-szabadidőautó kategóriába (SUV) tartozik, arányuk még mindig növekszik. Nő az elektromos járművek népszerűsége is, arányuk a teljes értékesítésben már meghaladja a hét százalékot a tavalyi öt százalék után.
A Porsche Hungaria piaci részaránya Magyarországon az idén eléri a 20,6 százalékot, 28 ezer 150 jármű regisztrációjával piacvezető belföldi importőr. Az ügyvezető szerint ez nagyban annak köszönhető, hogy a konszernhez tartozó márkák (az Audi, a Cupra, a SEAT, a Škoda és a Volkswagen, valamint utóbbi haszonjárművei) az idén 17 megújult, kilenc új, valamint nyolc teljesen új modellel jelentek meg a piacon.
Az idei év egyik fontos eseményeként Győrben megkezdődött a Cupra Terramar modelljének magyarországi gyártása.
A PH használtautó-üzletága, a Das WeltAuto 28 tagú országos hálózata 2024-ben 6500 járművet értékesített, tíz százalékkal haladva meg az előző évit.
A társaság elektromosautó-töltő rendszereket forgalmazó üzletága, a Moon márka 3 millió euró (mintegy 1,2 milliárd forint) forgalmat generált az idén. A budaörsi telephely 2025-től e-autó-központként működik.
A Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. bevétele az idén 14 százalékkal bővül, 2024-ben eléri a 619 milliárd forintot a 2023. évi 539 milliárd forint után. Az értékesítés nettó árbevétele az Elektronikus beszámoló portál adatai szerint 2022-ben még 421 milliárd forint volt. Az adózott eredmény tavaly 15,7 milliárd forintot, tavalyelőtt 2,9 milliárd forintot ért el.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!