Helyi közlekedés helyközi buszokkal

iho/közút   ·   2012.10.08. 08:35
Év végén megszűnik a Szeghalom és a Körös Volán Zrt. között megkötött szerződés, mely szerint a társaság működteti a városban a helyi autóbusz-közlekedést.

A Körös Volán Zrt. három ajánlattal állt elő, hogy miként lehetne ezt továbbra is fenntartani.

Macsári József polgármester elmondta, hogy a három változat közül, több tárgyalás eredményeként azt választották, hogy a helyközi közszolgálati szerződés kibővítésével biztosítanák a következő évben is helyben a buszközlekedést. Ennek értelmében helyközi buszokon viszik a helyben közlekedő utasokat is, a járatszám változatlan maradna.

– A Szeghalomhoz hasonló nagyságrendű városok, így Sarkad, Vésztő, Mezőkovácsháza és Mezőberény már korábban meglépte ezt, a közlekedés ugyanolyan, mint eddig, csak bővítették a helyközi járatokat – szögezte le a polgármester.

Macsári József elmondta: legalább 1 millió forintot spórolhat így meg a város: nem kell fizetnie a Körös Volán Zrt.-nek a szolgáltatásért – eddig ez 400 ezer forint volt –, illetve a tanulói bérlet alacsonyabb ára miatt a közlekedési támogatás is 1,6 helyett 1 millió forint körül alakulhat. A közszolgáltatást sem kell versenyeztetni, ez is 600-700 ezer forintos megtakarítás lehet.

Kapcsolódó hírek