Hét óra alatt Budapestről Munkácsig 1435 milliméteren!

iho/vasút   ·   2018.12.09. 17:35
munkacs-oke-400

December 9-én, 7:23-kor elindult az első közvetlen Budapest–Munkács InterCity-járat a Nyugati pályaudvarról. A Latorca IC mától normál nyomtávon – tengelyátszerelés nélkül – közvetlen, napi összeköttetést teremt Munkáccsal. A magyar főváros és Kárpátalja második legnagyobb városa közötti út így jelentős menetidő-csökkenéssel, hét óra alatt tehető meg vonattal. Ez az első konkrét eredménye annak a magyar–ukrán együttműködésnek, amely a határtérség infrastrukturális összeköttetéseinek átfogó fejlesztését célozza.

A december 9-i menetrendváltástól naponta közlekedő InterCity a korábbi, szintén IC34-es számú, Latorca nevű InterCity menetrendi idejében, 7:23-kor indul a Nyugati pályaudvarról és – ukrán helyi idő szerint – 15:20-kor érkezik Munkácsra. Ellenkező irányba az IC33-as 12:30-kor startol Munkácsról, 18:37-kor érkezik Budapestre.

Ez még a próbavonat volt (fotó: Csépke Csaba)

Eddig is napi két pár vonattal lehetett eljutni a magyar fővárosból Munkácsra és vissza: a Nyugatiból 7:23-kor induló Latorca IC-vel és a Bécsből induló Hortobágy EC-vel (ez utóbbinál 19:04-es kelenföldi, vagy 19:40-es Keletiből való indulással); mindkét esetben 9,5 óra volt a menetidő. Ezek a vonatok a határon sokat vesztegeltek, mert Csapon – a kocsikat megemelve – a normál nyomtávú forgóvázakat széles nyomtávúakra cserélték.

A Latorca IC közvetlen kocsijának jelentőségét az adja, hogy tengelyátszerelés (forgóvázak cseréje) nélkül, rövidebb idő, mintegy hét óra alatt juthatnak el az utasok Záhonyból Csapon át Munkácsra és vissza. Ennek az volt az egyik műszaki feltétele, hogy az ukrán vasúttársaság alkalmassá tegye a Munkács felé ágazó normál nyomtávú szárnyvonalat a magyar mozdony és személykocsi menetrendszerű közlekedtetésére. Továbbá részben felújították a pályát, Munkácson 500 méterre az állomási épülettől új peront, esőbeállót építettek, és kialakították az oda vezető térköves utat is.

A Latorca InterCity-hez a MÁV-Start saját állományából biztosítja a személyzetet, a szükséges mozdonyt és a másodosztályú IC-kocsit, az Ukrán Vasút (UZ) pedig magyarul beszélő mozdonyvezetőt ad a vontatójárműre, hogy segítsen a magyar mozdonyvezetőnek a hálózatukon való közlekedésben. A vonaton a magyar jegyvizsgáló munkáját magyarul beszélő ukrán jegyvizsgáló segíti.

A járat Budapest és Munkács között megáll Zugló, Kőbánya-Kispest, Ferihegy, Cegléd, Szolnok, Püspökladány, Hajdúszoboszló, Debrecen, Nyíregyháza, Kisvárda, Záhony és Csap állomásokon is. A vám- és útlevélvizsgálatot az utóbbi két határállomáson végzik el. Kishatárforgalomban utazók itt a menetrend szerinti indulás előtt tizenöt perccel szállhatnak fel, illetve az érkezés után tizenöt perccel szállhatnak le legkorábban.

A vonat Budapest–Munkács között közlekedő közvetlen kocsija a jelenleg is érvényes magyar–ukrán nemzetközi kedvezményes, egy útra szóló és menettérti ajánlatokkal, valamint a kishatárfogalmi kedvezményes ajánlattal vehető igénybe.

A Latorca vonatpáron kívül egy kishatárforgalmú vonatpár is közlekedik Záhony–Munkács között: Záhonyból 8:35-kor indul, Munkácsra ottani helyi idő szerint 11:33-kor érkezik. 16:20-kor jön vissza és Záhonyba 17:21-kor ér be.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek