Inkasszó a légimentők számláján?

iho   ·   2014.01.23. 16:08
cim

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján található információ szerint január 19-én adóvégrehajtás alá került a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. – adja hírül az fn.24. Az adóvégrehajtás első körben azt jelenti, hogy inkasszót tesznek a cég számlájára. A megkérdezett adószakértő szerint így veszélybe kerülhet az üzemeltetés, hiszen ha a légimentők nem férhetnek a számlájukra érkező bevételekhez, akkor nem tudnak például üzemanyagot vásárolni, később bért fizetni.

Ha pedig az inkasszó nem lenne eredményes, vagyis nem folyna be az adótartozás, később akár az ingóságok és ingatlanok is végrehajtás alá kerülhetnek – tette hozzá Ruszin. Ingóság például a helikopter is, amivel a mentést végzik.

A NAV adótitokra hivatkozva részleteket nem árult el, sem a tartozás mértékéről, sem arról, hogy van-e inkasszó a cég számláján, sem arról, hogy számítani lehet-e a végrehajtás további lépéseire. Egyedül a végrehajtás tényét erősítették meg.

A lap kereste a kft.-t is, telefonon és e-mailben, és a légi mentő cég két tulajdonosát, az Országos Mentőszolgálatot és az állam nevében a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t is. A válaszokat még várják.

Az mindenesetre igen pikáns helyzet, teszi hozzá a portál, hogy az állami tulajdonban lévő, közszolgáltatást végző cégre az állami adóhatóság végrehajtást kezdeményez, amikor feltehetőleg a légi mentési szolgáltatás finanszírozója is az állam. Vagyis ha a cég nem tudja fizetni az adóit, akkor annak az lehet az oka, hogy az államtól, mint megrendelőtől nem érkezett meg (időben) a szolgáltatása ellenértéke.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek