Irány: Brașov [Brassó]

iho   ·   2019.09.04. 13:25
brass69

A szerda reggel 7.40-kor induló Hargita Intercity az első olyan vonat, amelynek iránytábláján magyarul is szerepel a határon túli település neve. A magyar megfelelővel is rendelkező, határon túli állomások nevének feltüntetését néhány hét alatt vitték végig, az iránytáblákat fokozatosan váltják le, a budapesti fejpályaudvarok digitális kijelzőin pedig már frissítették a feliratokat.

A szerdai Hargita indítását kis ünnepség előzte meg, ahol az ügyért sokat tevő Vujity Tvrtko és a MÁV kommunikációs igazgatója, Loppert Dániel tartott rövid beszédet.

Tvrtrko: „nagyon hálás vagyok a MÁV-nak az együtt gondolkodásért, a gyors cselekvésért... A közös munka ideje alatt ezernél is több üzenetet kaptam a határon innen és túlról, s most értettem meg én is igazán, hogy ez a gesztus sokaknak mennyi mindent jelent!” (képek: Vörös Attila)

A MÁV tapasztalata szerint a magyar anyanyelvű utasok döntő többsége magyar nyelven ismeri a szomszédos országok két nyelven elnevezett településeit. A kétnyelvű tájékoztatás így megkönnyíti majd a köztes- és célállomások azonosítását.

Loppert: „A határon túli magyar ajkú lakosság összetartozásának erősítése történelmi feladat, amelyhez a vasúttársaság az elszakadt országrészek településeinek magyar nyelvű feltüntetésével járul hozzá”

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek