Kijelölték a Tokió-Nagoya maglev-vonalat

iho   ·   2013.09.22. 19:45
yamanashi-maglev_013-kmiura_01cim

A Central Japan Railway Co. kijelölte a jövendő Tokió–Nagoya mágneses vasút nyomvonalát. Jövő évben meg is kezdik az 5,4 trillió jenes beruházás első szakaszát, ha megszületik addigra a kormány hozzájárulása – adja hírül a Railway Gazette.

A valószínű, a vasúttársaság által kijelölt eléggé egyenes nyomvonal, benne a kiépített felszíni kísérleti szakasz Yamanashi körzetben

A 266 kilométeres vonalat korábban egy három kilométeres sávban definiálták, most viszont nyilvánosságra hozták a pontos nyomvonalat, egy tízméter széles sávot, valamint a jövendő állomások helyét – az elképzelések szerint hat helyen áll meg a mágnesvasút –, amelyek közül több a meglévő Sinkanzen szuperexpressz platformjaival párhuzamosan épül.

Próbaúton a  japán szerelvény, előre csak kamerákon át van kilátás <br>(fotó: Bloomberg.com)

A vonalnak csak mintegy negyven kilométere fut majd a felszínen illetve viadukton, a szakaszok többsége, 248 kilométer föld alatt, alagútban jut keresztül a Japán Alpok déli hegyláncain és a városi szakaszokon, akár negyven méter mélyen: így lehet elérni, hogy a sebességnek megfelelően egyenes legyen a vonal. Különleges eljárásokkal teszik védetté az alagutakat a földrengések ellen, de a felszíni szakaszokat is alaposan körbeburkolják, hogy kisebb legyen a mágneses vasút okozta zajterhelés.

A sebességnek megfelelő orrkiképzés

Ha a beruházás a tervek szerint indul és halad, akkor a Tokió és a nagoyai Sinkanzen állomás alatt kiképzendő maglev-végállomás között a menetidő negyven perc lesz, a Sinkanzen 95 perce helyett, a maximális elérhető sebesség 505 kilométer/óra, míg a jelenlegi szuperexpressz „csak” háromszáz körül repeszt. Az első szerelvényeket 2027-ben állítják szolgálatba, és közben megkezdődhet a vonal továbbépítése Osaka felé, de ez újabb 3,6 trillió jent jelent, és elkészültét 2045-re teszik.

Próbapályán a japán maglev: ez a szakasz a vonal része lesz

A vonalvezetés véglegesítése előtt a JR Central komoly konzultációkat folytatott a helyi hatóságokkal a környezetvédelmi kérdésekről. A következő hetekben gyűléseken tájékoztatják az érintett körzetek lakosságát is, és hozzáférhetővé teszik a tervdokumetációt.

Mint arról a Bloomberg is beszámol, a mágnesvasút kisérleti szerelvényével egy próbaszakaszon augusztusban már elérték az 505 kilométeres óránkénti sebességet is, ezzel ez lett a világ leggyorsabb vasútja. A portál szerint eddig mindösszesen két mágnesvasút létezik, az egyik kis sebességgel jár Nagoyában, a másik Sanghajban a Pudong repülőtér és a város üzleti központja között dolgozik 430 kilométeres csúcssebességgel.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek