A Fucsien tartományban épülő közúti-vasúti híd utolsó, 473 tonnás acél rácsos gerendaszerkezetét szerda reggel emelték rendeltetési helyére a szakemberek. Az ország ötödik legnagyobbikának számító Pingtan-szigetet és négy másik kisebb szigetet a tartomány szárazföldi részével összekötő építmény Kína egyik jelenlegi legnagyobb beruházásának számít. A 16,34 kilométer hosszú híd a Fucsien tartomány székhelyének számító Fucsou, valamint a Tajvani-szoros kereskedelmét és kulturális keveredését elősegíteni hivatott kísérleti zóna, Pingtan közötti utazási időt a jelenlegi két óráról mindössze fél órára fogja csökkenteni. A műtárgyat a tervek szerint 2020-ban vehetik birtokba a járművek.

Elkészült a több mint tizenhat kilométerével a világ leghosszabb tengeri közúti-vasúti hídjnának számító Pingtan-híd felszerkezete. A közlekedés jövőre indulhat meg rajta (kép forrása: Xinhua)

Wang Donghui, a projekt főmérnöke szerint a híd a Kína első tengeri közúti-vasúti hídja, ráadásul rögtön a világ leghosszabbja is lett a maga fajtájában. Az építkezések 2013-as elkezdése óta a beruházás világszerte felkeltette a figyelmet, mivel az ország egy olyan tengerparti részén hozták létre, ami eddig tiltott területnek számított a hídépítés számára: a régióban egész éven gyakoriak a szélviharok és az erős hullámok. Ennek következtében a Pingtan-szoros a világ három legveszélyesebb tengeri régiói között szerepel a Bermuda-háromszög és a Jóreménység-foka mellett – számol be a Xinhuanet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!